Egészség

Nem vitték orvoshoz gyereküket, szenvedve halt meg az egyéves

Vádat emeltek a szülők ellen.

Segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség egy szülőpár ellen, akinek egyéves gyereke tavaly ősszel meghalt – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész hétfőn az MTI-t.

Takács Péter közleménye szerint a kisfiú bélelzáródásban halt meg.

A szülők a gyerek székrekedését házilag próbálták kezelni, sikertelenül.

A gyereknek halála előtt napokig, az sem kizárt, hogy több mint egy hétig nem volt széklete, hasa megkeményedett, mellkasa legalább tíz centiméterrel kiemelkedett.

A gyerek halála orvosi segítséggel elkerülhető lett volna.

A vádlottak terhére rótt bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(MTI)

(Kiemelt kép: illusztráció, Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top