Egészség

Felépült súlyos gerincbetegségéből és 4 ruhaméretet fogyott a 40 éves nő

Corrie D'Silva mert változtatni, meg is lett az eredménye.

Corrie D’Silvának 3 évvel ezelőtt annyira súlyos gerincproblémái voltak, hogy egy komplikált műtéten is át kellett esnie. A nőnek az operáció után nagy fájdalmai voltak, mint mondta, az egészségtelen táplálkozásba és az alkoholba fojtotta bántatát. Saját bevallása szerint férjével havonta átszámítva akár 400 ezer forintot is kidobtak az egészségtelen ételekre és az alkoholra.

Corrie életében a változást azt hozta meg, hogy bár felépült, az új házat, amibe költöztek, egyszerűen nem tudta élvezni. Ráadásul csúnyán el is hízott, így nem érezte jól magát a bőrében sem.

Elhatározta, hogy az egészségtelen ételeket egészségesre, a kanapén üldögélést pedig sportra cseréli. Először a hátizmait erősítette meg, hogy ne legyen ismét gerincproblémája, majd alakformálásba kezdett. A 40 éves nő 14 hét alatt 4 ruhaméretet fogyott, ami óriási eredmény.

Corrie látványos átalakulását IDE kattintva megnézheted!

via

Kiemelt kép: illusztráció, Unsplash

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top