Egészség

Védett vadállat fogyasztása miatt terjedhetett emberre a koronavírus

A pangolin nevű helyi négylábú emlőst hozták ki a vizsgálatok során, mint az egész világon pánikot keltő, halálos koronavírus gazdáját.

A Reuters írta meg, hogy a számos halálos áldozatot követelő koronavírusról eddig azt tartották, hogy denevérektől terjedt át az emberekre, de most, az új kutatások fényében nagyon úgy tűnik, hogy volt még egy közvetítő a történetben.

Kínai tudósok most az állítják, hogy legújabb vizsgálataik kimutatták: a pangolinok illegális kereskedelme állhat a háttérben. A pangolinok a tobzoskák rendjébe tartozó emlősök, ezzel az állattani kategória egyedüli képviselői. Bár a nemzetközi jog oltalma alatt állnak, ami azt is jelenti, hogy kereskedelmük tilos, mégis Kína legkeresettebb árucikkei közé tartoznak. A helyiek nem csupán gasztronómiai különlegességnek tartják, a gyógyszeripar számára is igen értékes állatokról van szó.

„A legutóbbi felfedezésünk komoly összefüggéseket mutatott ki a vírus eredetével kapcsolatban” – nyilatkozták a dél-kínai mezőgazdasági egyetem vezető kutatói. Megvizsgálták a koronavírus génszekvenciáját, majd arra lettek figyelmesek, hogy ez 99%-ban megegyezik azzal, amit a pangolinok szervezetéből különítettek el – tudta meg Kína hivatalos hírügynöksége. Vagyis a kutatók szerint a pangolinok lehetnek az egyes számú köztes vírushordozó gazdaszervezetek. 

Ám Dirk Pfeiffer, a hongkongi egyetem állatorvos professzora szerint egyelőre érdemes óvatosan fogalmazni, mert még sok vizsgálat kell ahhoz, hogy valóban kijelenthessék: a pangolinok voltak a vírus tényleges közvetítői. Bizonyított következtetéseket egyedül majd akkor lehet levonni, ha elmondhatják, hogy reprezentatív mintákkal dolgoztak, melyek több fajtól származnak. Vagyis lesz jóval több összehasonlítási alapjuk. Ahogy még azt is meg kell erősíteniük a tudósoknak, hogy valóban az élelmiszerpiacon keresztül terjedt el a vírus az emberekben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top