Egészség

Elég lazán kezelte a szabályokat a fertőzött iráni diák

A koronavríussal fertőzött iráni diák nem jelzett vissza az egyetem kérdőívére.

Közleményt adott ki a Semmelweis Egyetem a koronavírussal fertőzött, iráni diákjuk ügyében. A két magyarországi fertőzött közül az egyikük jár a SOTE-ra jár, a másik iráni diák a Szent István Egyetemen tanul.

Az egyetem közleményében az áll, hogy a diák február 22-én érkezett vissza Magyarországra. Felső légúti panaszai miatt február 28-án, pénteken hívta fel a külföldi hallgatók egészségügyi ellátásáért felelős Semmelweis Kft. Call Centerét. Miután elmondta, hogy nemrég tért haza Iránból, a Call Center azonnal elirányította a Dél-pesti Centrumkórházba (DPC). A diák azonban nem a DPC-ben jelentkezett, hanem március 2-án, hétfőn felkereste a Semmelweis Egyetem által biztosított háziorvosát. A vizsgálat során láza nem volt. A háziorvos azt javasolta, hogy maradjon otthon, majd az előzmények ismeretében a láztalan állapot ellenére megszervezte felvételét a DPC-be, amely március 4-én megtörtént.

Védőmaszkot viselő férfi utazik egy mozgólépcsőn Teheránban 2020. március 2-án (fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)

Védőmaszkot viselő férfi utazik egy mozgólépcsőn Teheránban 2020. március 2-án (fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)

A közleményben kiemelik, hogy a Semmelweis Egyetemen Magyarországon elsőként vezettek be óvintézkedéseket a koronavírusra való tekintettel. A szorgalmi időszak megkezdése előtt, 2020. január 28-án minden hallgató megkapott egy részletes kérdőívet (magyarul, angolul és németül, a képzés nyelve szerint), mely alapján felmérték, mekkora a kockázata annak, hogy hordozhatja a vírust.

Február végéig összesen 12 hallgató jelezte, hogy a koronavírussal érintett területen járt. Az eredmények alapján, függetlenül attól, hogy a hallgatóknak voltak-e tüneteik, kéthetes járványügyi megfigyelés alá helyezte őket az egyetem.

Legutóbb március 2-án és március 5-én kapta meg minden hallgató három nyelven az egyetem rektorának tájékoztatását. Ebben többek között kérik a hallgatókat, hogy ne utazzanak fertőzött területekre, illetve amennyiben ezt nem tudják elkerülni, vagy bizonyítottan fertőzött beteggel találkoztak, akkor 14 napig maradjanak távol az egyetemtől. A fertőzött iráni diák nem tartotta be a fenti utasítást, nem jelzett vissza a kérdőívre – áll a közleményben.

Legfrissebb a koronavírusról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése