Egészség

A nyálból korán felismerhető a demencia

A jelenleg használatos eljárások közül egyik sem alkalmas a demencia korai felismerésére, ám a kutatók most előálltak egy új felfedezéssel.

Évtizedekkel azelőtt, hogy az Alzheimer-kór első tünetei megjelennek, az agyszövet már elkezd változni. Már ekkor el kellene kezdeni a terápiát, amely késlelteti vagy megakadályozza a betegség kialakulását – vélik szakértők.

A képalkotó eljárásokkal készített agyi felvételek a specifikus jelzőanyagokról drágák és sugárterhelést is jelentenek, a gerincvelői folyadék vizsgálatának előfeltétele a gerinccsapolás – egyik eljárás sem alkalmas korai diagnózis felállítására nagy létszámú páciensnél. A közelmúltban különböző kutatócsoportok felfedezték azonban, hogy a nyál molekulái vagy bizonyos baktériumai jelezhetik az Alzheimer-kórt. A Freiburgi Egyetem kutatócsoportja Alberi Auber vezetésével egy lehetséges jelzőanyagról, vagyis biomarkerről számolt be az Alzheimer & Dementia című szaklapban.

demencia

(Illusztráció: Getty Images)

A tudósok egy 78 résztvevős kutatásban megállapították, hogy a nyál baktériumflórájának összetétele az Alzheimer-kór súlyosbodásával megváltozik. A különböző súlyosságú kognitív zavaroktól szenvedő páciensek mellett kontrollcsoportként partnereik szerepeltek. Fogínygyulladások kórokozói kisebb számban fordultak elő, ahogy egyre súlyosabb volt a kognitív betegség, miközben a száj baktériumflórájának más organizmusai nagyobb számban jelentkeztek. A gyulladások biomarkerei nem mutattak különbséget. A kutatók arra következtettek, hogy a nyál összetétele lehetővé teszi az Alzheimer-kór korai felismerését.

Ezek is érdekelhetnek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top