Egészség

Egy 39 éves fertőzött férfi videóban búcsúzik a családjától

Sajnos nem igaz, hogy a fiatalok nem kerülhetnek életveszélyes állapotba.
Üzent a fertőzött férfi

Szomorú történetet írt meg a brit Mirror című lap. Egy 39 éves édesapa készített videót a feleségének és a gyerekeinek, amiben elköszön tőlük.

Matt Dockray koronavírus-fertőzött, már a halállal küzd, az intenzív osztályon ápolják. Sajnos úgy tűnik, a tüdeje már nem bírja a terhelést, kritikussá vált az állapota.

Az egyik felvételén a férfi arra figyelmezteti az embereket, hogy ne higgyék sérthetetlennek magukat, hanem vegyék komolyan a járványt. Mint mondja, óránként ürül ki egy-egy kórterem, ráadásul a családtagok csak üvegen keresztül tudnak elbúcsúzni a szeretteiktől.

Az ellenségemnek sem kívánnám. A feleségemnek és a gyerekeimnek is készítettem egy videót, amelyben elbúcsúzom tőlük, mert már úgy érzem, kezdem feladni a sok fájdalom és félelem miatt” – mondja a felvételen.

Hetekig tartott, míg az orvosok megállapították a betegségét. A fő tünetei láz és fáradékonyság, valamint nehézlégzés voltak. Sajnos mikor először orvoshoz került, csak antibiotikumot kapott, nem ismerték fel rögtön a vírusfertőzést. Ez csak akkor változott meg, amikor mentőt hívtak, miután egyre rosszabbul érezte magát. Pozitív lett a tesztje.

 „Ez a videó azoknak szól, akiknek egy seggberúgás kell ahhoz, hogy észbe kapjanak, és otthon maradjanak” – mondja a férfi.

Hagyjátok abba a pánikvásárlást, ne tegyétek kockára a családotok életét! Csak kövessétek a tanácsokat!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top