Egészség

Lefele ível a járványgörbe Olaszországban

Egy nap alatt felére csökkent az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma az olaszoknál.

Hatszázhattal nőtt az elmúlt egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban, amely elérte a 17 127-et – közölte kedd esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 880-nal emelkedett, amely a legalacsonyabb adat március 10. óta.

A halottak száma csökkent a hétfői 636-hoz képest, de magasabb a vasárnap mért 525-nél. Az azonosított fertőzöttek száma egy nap alatt a felére csökkent a  24 órával korábbi 1941-hez képest. A gyógyultak száma 24 ezer fölé emelkedett. A gyógyultakat és halottakat is számolva az eddig diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 135 586-t.  Egy nap alatt 880-nal emelkedett az újonnan diagnosztizáltak száma, utoljára ilyen kevés új beteget egy nap alatt március 10-én azonosítottak. Egy nappal később – március 11-én – a római kormány az egész országban bevezette a korábban csak az észak-olasz tartományokra érvényes kijárási korlátozást.  

A tájékoztatón elhangzott, hogy a járványgörbe elkezdett lefele ívelni. A Közegészségügyi Hivatal (Iss) mégis óvatosságra intett, hangsúlyozva, hogy ennek megerősítéséhez a következő napok adatai is szükségesek. Az egészségügyi hatóságok felszólították az olaszokat, továbbra is tartsák tiszteletben az óvintézkedéseket, máskülönben az eddigi erőfeszítések meghiúsulnak.

koronavírus olaszország

Fotó: Salvatore Laporta-KONTROLAB-LightRocket via Getty Images

Angelo Borrelli, a polgári védelem vezetője annyira körültekintő volt, hogy most először a gyógyultakat és elhunytakat is számolva közölte az azonosított diagnosztizáltak egy napi emelkedését: a tájékoztató elején több mint háromezret mondott, és utána pontosította, hogy gyógyultak és elhunytak nélkül 880 személyről van szó. A polgári védelem minden eszközzel el akarja kerülni, hogy a csökkenő számokon felbátorodva az olaszok felhagyjanak az óvintézkedések tiszteletben tartásával. Húsvétra tovább szigorítják a kijárási korlátozás ellenőrzését.  

Giovanni Rezza az Iss járványügyi felelőse kijelentette, „attól, hogy sikerült lenyomni a járványgörbét, a vírus még nem tűnt el”. Kiemelte az Olaszország különböző térségei közötti különbségeket hangsúlyozva, hogy a kevesebb diagnosztizált beteget számláló déli tartományok „nem menekültek” meg a járványtól.

Korábban Domenico Arcuri járványügyi kormánybiztos alaptalannak nevezte a korai optimizmust a fertőzés alakulásával kapcsolatban. Úgy vélte, hogy a következő hetekben hosszú átmeneti időszak vár Olaszországra, amely alatt a hatóságok nem tervezik a kijárási korlátozások enyhítését. Domenico Arcuri többször megismételte, hogy a február 20. óta Olaszországban elhunyt több mint 17 ezer beteg „intő jelnek” számít. „Rájuk gondoljatok, amikor túl korán ki akartok ismét menni az utcára” – mondta.

A washingtoni egyetemen működő Egészségmérési és -fejlesztési Intézet (IHME) felmérése szerint Olaszországban országosan tetőzött a járvány, a lenullázódás pedig május 19-én várható, ha továbbra is tiszteletben tartják a közösségi távolságtartást. Az IHME számításai szerint augusztusig több mint 20 ezer lesz a halottak száma Olaszországban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése