Egészség

A koronavírusos betegek 80 százaléka tünetmentesen gyógyul

További 10 százalék is csupán enyhe tüneteket produkál.

A koronavírusos betegek nyolcvan százaléka szinte tünetek nélkül gyógyul fel, tíz százalékuk enyhe tüneteket produkál, a többiek, a súlyos betegek azonban egy általános gyulladásos állapotba kerülnek, amit úgy hívnak, hogy citokinvihar – ismertette a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Vályi-Nagy István elmondta a citokinvihar egy nagyon erős immunválaszt jelent, amikor ez már a beteg szerveit fenyegeti, elsősorban a tüdőt, de a szívet és a veséket is. A betegek ekkor általában nemcsak tüdő-, hanem több szervi elégtelenségben halnak meg.

A koronavírusos betegek 80 százaléka tünetmentesen gyógyul fel

A koronavírusos betegek 80 százaléka tünetmentesen gyógyul fel (Illusztráció: Getty Images)

Kitért arra is a főigazgató, hogy a vírus ellen egyelőre nincs oltás, viszont létezik olyan terápia, amely passzív immunizálással gyógyít. Ez azt jelenti, hogy nem a betegek immunrendszerét stimulálják, hanem már felgyógyult emberek ellenanyagait használják fel a betegség leküzdésére. Ezt a terápiát itthon várhatóan csütörtökön alkalmazzák először egy súlyos állapotban lévő betegen – jelezte a főigazgató, hozzátéve, hogy felgyógyultak vérplazmáját juttatják be neki.

Korábbi koronavírushírek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése