Egészség

Magyarországon haltak meg a legtöbben megelőzhető betegségekben az EU-ban

A kezelhető betegségek listáján sem állunk jól. Mindkét mutató más és más gondokra utal.
Magyarországon haltak meg a legtöbben megelőzhető betegségekben az EU-ban

Kétharmad esetben megelőzhető lett volna az elhalálozás azok között, akik 2016-ban hunytak el az EU-ban. Ez összesen másfél millió embert jelent – derül ki az Eurostat friss összesítéséből, amit az Index közölt.

Az adatokból az is látszik, hogy a listát Magyarország vezeti százezer lakosra számítva nálunk haltak meg legtöbben megelőzhető betegségekben, kétszer annyian, mint az EU-átlagban.

Mindez pedig a prevenció hiányára és az egészségtelen életmódunkra utal.

A kezelhető betegségek esetén sem állunk jól, ebben a rangsorban Románia, Lettország, Bulgária és Litvánia után Magyarország következik. Ez a mutató az egészségügyi ellátás hatékonyságát mutatja.

Az Index egy korábbi cikkében arról írt, hogy Magyarországon egy évben 100 haláleset közül több mint 50-et valamilyen szív- és érrendszeri betegség okoz, a daganatos megbetegedések pedig körülbelül 25-öt. 

(via)

(Kiemelt kép: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top