Egészség

Csak koronavírusos vendégek voltak a házibulin, egy rendőr igazoltatta őket

Házibulizó egyetemistákat ment igazoltatni a rendőr a Mississippi állambeli Oxfordban, és megdöbbent, amikor megtudta, hogy az összes résztvevő koronavírusos.

Oxford Amerikában is egyetemi város, még ha nem is olyan híres az egyetemük, mint az angliai névrokona. A városban járőröző rendőr egyszer csak dübörgő zenére lett figyelmes, valamint kiszúrta, hogy láthatóan több mint tízen gyülekeznek ott a járványügyi korlátozások ellenére. Megállt, hogy igazoltassa a bulizó fiatalokat, de amikor elkezdett beszélgetni velük, megijedt és meglepődött – mutatta be az RTL Klub Híradója.

 

A házigazda azzal indított, hogy nem kell aggódni, hiszen ő ugyan igazolt koronavírus-fertőzött – mondta mindezt maszk nélkül –, de idehaza tartózkodik a karanténjában, a vendégsereget pedig azzal indokolta, hogy az összes vendége koronavírusos, így nem kell attól tartani, hogy megfertőzheti őket. A furcsa szabályértelmezéstől persze még kijárt nekik a fejenkénti 500 dolláros bírság, valamint az egyetem is felfüggesztette őket a felelőtlen viselkedésükért.

Legfrissebb híreink a koronavírusról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top