Egészség

Orbán: Maximum 200 ezer magyar fertőződhet meg egy időben

„Ízlés kérdése, hogy ki mennyire hisz az orvosoknak és a matematikusoknak”, és hasonló megfejtések egyenesen a miniszterelnöktől.

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával elkezdődött a parlament őszi ülésszaka. A következők hangzottak el:

  • A járványt most is külföldről hurcolták be, ahogy márciusban is külföldről jött be a vírus. A  kormányfő szerint igazán aggasztó, hogy Ausztriában a kórházi ellátásra szorulók száma egy nap alatt 35 százalékkal emelkedett, és mivel ezt az országot továbbra is laboratóriumnak tekinti, biztos benne, hogy „ami ott történik, az meg fog történni itt is”.
  • Most felkészültebbek vagyunk, mint tavasszal, mert egyrészt már rendelkezünk tapasztalatokkal a koronavírusról, másrészt a kormány fel van vértezve a nemzeti konzultáció eredményeivel.
  • Magyarországon legrosszabb esetben 200 ezer ember fertőződhet meg egy időben, ami azt jelenti, hogy egyszerre 16 ezer kórházi ágyra, illetve 800 lélegeztetőgépre lehet szükség.
  • „Ízlés kérdése, hogy ki mennyire hisz az orvosoknak és a matematikusoknak” – mondta Orbán, aki ezért ezeknek a számoknak a kétszeresével számol. Ám a tájékoztatása alapján ez sem okozhat gondot, mert jelenleg 66 ezer kórházi ágy áll rendelkezésre, és ha kell, további ágyakat állítanak majd fel.

Forrás: 24.hu; kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top