Egészség

Negyedannyiért árulják lengyel testvéreinknél a maszkot, mint nálunk

Akár 45-50 forintért is kaphatunk már maszkot Lengyelországban. Nálunk ennek könnyen a négy- vagy ötszörösébe is kerül, ha maszkot szeretnénk venni.

Magyarországon a DM-ben darabáron 279 forint egy maszk, és ha olcsóbban akarunk hozzájutni, elsősorban kínai árusoknál érdemes próbálkoznunk, ahol az ötvendarabos kiszereléshez már 9999 forintos áron hozzájuthatunk, így pedig egyesével 200 forintra jön ki egy maszk. Csakhogy ez az összeg még mindig a négyszerese annak, amennyiért Lengyelországban hozzájuthatunk – írja a Magyar Hang.

A maszk, ami nálunk nem olcsó (fotó: Pixabay)

A maszk, ami nálunk nem olcsó (fotó: Pixabay)

A lap újságírójának barátja Lengyelországból hozott egy csomagot egy ottani Rossmannból, és a harminc darabos kiszerelésű doboz csak 1350-1520 forintba került, vagyis darabja nagyjából 45-50 forintba. A maszk saját gyártmány, Észak-Lengyelországban gyártják és rengeteg helyen lehet kapni belőle, a lengyelek szemében nem tűnik kiemelten olcsónak, ott ennyi a termék átlagos ára. Ezek után érdekes, hogy az idehaza a nagy dérrel-dúrral beharangozott, méregdrágán vásárolt maszkgyártó gépsorokkal miért nem vagyunk képesek ugyanerre. Nálunk ugyanis ennek a többszöröséért árulják a maszkokat az üzletekben, ahol ráadásul a hazai gyártású terméket nem is lehet kapni. Helyette kínait kaphatunk, a lengyel maszk árának többszöröséért. És hogy melyik maszk mennyire jó? Itt kiderül.

Maszkokról és maszkhasználatról az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése