Országos kampány lett a mellrákkal küzdő lány történetéből

Bajkó Barbara Élet Dió után című blogja, mely a mellrákkal szembeni harcának minden apró részletét kendőzetlenül és filterek nélkül tárta elénk, hamar országos ismertséget kapott. Barbi sosem küzdött egyedül, mára pedig munkáltatója, a Groupama Biztosító is beállt mögé – egy országos kampánnyal.

Vizler-Nyirádi Luca

Barbi jól van. A kezeléseket egy ideje már nem kell kapnia, ahogy fogalmaz, szép lassan minden kezd visszatérni a normális kerékvágásba a szervezetében és a testén is. A haja nő, van két szép hege – ő ezt sem látja csúnyának. Talán jövő év végén a hormonkezelést is el tudja hagyni, utána még gyógyszeres kezelést kell kapnia, de ezt már semmiségnek tekinti. Úgy gondolja, személyiségfüggő is, hogy így tudott hozzáállni egy ilyen komoly betegséghez.

Az elején nagyon megviselt: kisírtam magam, kellett egy hétvége, keményen kellett küzdenem, hogy el tudtam fogadni és tényként kezdjek gondolni rá. Miután ezen túljutottam, az lett a célom, hogy tudjam előre a lépéseket és hogy hogyan lesz ennek az egésznek vége. Viszont az a gondolat szinte azonnal megfogalmazódott bennem, hogy ha már ez ilyen fiatalon megtörtént velem, akkor tudjak segíteni másoknak is: a blog ötlete innen jött. Nekem arra volt szükségem, hogy tudjam: pontosan mi fog történni velem, mit fogok érezni, mik lesznek a lépcsőfokok, és mivel nem találtam ilyet, úgy gondoltam, akkor én csinálok egy ilyet. Ha bennem felmerült, mint igény, akkor másban is felmerülhet.

Három hónap alatt egy csomótól a mellrákig

Barbi 2019 augusztusában épp nyaralt a barátaival, mikor zuhanyzás közben talált egy csomót a mellében. Kicsi volt, nem is fájt, így el is feledkezett róla, nem akart a nyaraláson ilyenekkel foglalkozni. Aztán októberben, mikor egyszer levette a melltartóját, odakapott, mert megfájdult: akkor vette észre, hogy nagyobb lett. Felkereste a nőgyógyászát, aki tovább küldte mammográfiára, majd ultrahangra. 2019. november 29-én diagnosztizálták nála a mellrákot.

Amikor elkezdődtek a vizsgálatok, olyan naivan álltam az egészhez, hogy

nekem még akkor sem jutott eszembe, hogy ez rák is lehet, amikor küldtek a vizsgálatokra.

Ennyire nem volt a tudatomban ennyi idősen ez a betegség. Miután szembenéztem a tényekkel, a blog elindításához már nem kellett nagy bátorság. Először meg sem fordult a fejemben, hogy ez ekkorára fogja kinőni magát: egy személyes kis blognak indult, amivel kiírtam magamból az érzéseimet. Aztán amikor elkezdett komolyra fordulni és hirtelen elkezdtünk több ezren lenni az oldalon, akkor már éreztem a felelősségét is. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, érzem azt, hogy ennek az egésznek jó célt tudtam adni.

A cég is Barbi mögé állt

Barbi akkor érezte meg először igazán a mellrák súlyát, amikor képbe került a koronavírus. Korábban a kemoterápiás kezelésekre rendszeresen a barátnői kísérték el, akár többen is. Ahogy fogalmaz, szinte egy jókedvű program volt, viccelődtek, beszélgettek. Feltöltötték a barátok, soha nem érezte magát egyedül és a betegségtudata sem volt erős. Aztán mikor a vírus miatt már nem kísérhette be senki a harmadik kezelésére, sokkal nehezebb lett. Április végén, a negyedik kemoterápiás kezelése volt a mélypont, pszichésen már nem volt olyan erős. De nyáron jött az újabb löket: a munkahelyén, a Groupama Biztosítónál is sokan mellé álltak, és a cég egy országos kampányt épített fel célkitűzéseire.

A közvetlen felettesem és a főosztályvezető nagyon pozitívan állt mindenhez. Már az elején szóltam nekik, jeleztem, hogy nem szeretnék tartós táppénzre menni, viszont nem tudom, hogy ez mennyi kieséssel fog járni. Teljes egészében támogattak, felajánlották, hogy addig is úgy csináljak mindent, ahogy bírom. Ahogy elindult az Instagram-oldal, egyre többen érdeklődtek, aztán már felkérés is érkezett, hogy tartsak egy előadást. Mivel ez egy másik cégnél volt az egészséghetek keretein belül, így jeleztem a munkáltatóm felé. Nyitottak voltak a gondolataimra, és nem sokkal később már szárnyalt is a dolog, és én már csak kapkodtam a fejem, hogy mennyire jó irányba fordult, mennyi ötlet született és milyen sok helyen meg tudjuk ezt mutatni, tudunk róla beszélni. A cégnél nagyon sokan mellém álltak, és ez így még személyesebb, fantasztikus érzés.

Bajkó Barbi, az Élet Dió után blog szerzője, Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító vezérigazgatója (balra) és Mikler Roland, a MOL-Pick Szeged válogatott kézilabdázója (jobbra)

A Groupama sokféleképpen támogatja dolgozói egészségmegőrzését

Marton Klaudia, a Groupama Biztosító humán erőforrás igazgatója szerint a Groupama Biztosító alapvetően gondoskodó munkáltatóként működik, ahol azt szeretnék éreztetni a kollégákkal, hogy jó kezekben vannak. Ez pedig akkor tud hitelesen működni, ha a HR szervezet és a vezetők napi működését, viselkedését áthatja ez a fajta szemlélet.

Ehhez az is szükséges, hogy folyamatosan kérjünk visszajelzéseket a kollégáktól, és ebben a különböző területekkel kapcsolatot tartó HR Business Partnereinknek kiemelkedő szerepe van. Barbi történetének felkarolását is az adott munkaterület HR Business Partnere vetette fel, és a felvetést tett követte.

Klaudia szerint Barbi ügye azért jutott ilyen messzire, mert mindenkit megérintett. Nagyon sok kolléga vállalt szerepet a kampányban, akár személyes érintettség miatt, akár anélkül is. A kollégák, felsővezetők még az óriásplakátokon való megjelenést is vállalták rózsaszínbe öltözve, holott nyilván nem szoktak az ilyen típusú szerepléshez. Azonban az is fontos volt, hogy saját munkatársaik felé ugyanúgy eljuttassák ezeket az üzeneteket, mint a lakosság felé, ezért a vállalaton belül is nagyon látványos belső kampányt szerveztek meg.

Volt egy #wearpink felhívásunk a kollégák felé, ami után a belső social média felületeinket elárasztották a pink fotók, ebből is látszik, hogy milyen sokan azonosulnak az üggyel. A székházunk nemcsak kívülről kapott rózsaszín kivilágítást, de az épületen belül is lépten-nyomon rózsaszín üzenetekkel találkozhatnak a kollégák: az ajtókon, folyosókon, de saját öltözetünkkel is mindenhol a megelőzés fontosságára hívjuk fel a figyelmet. Emellett egy edukatív, interaktív előadássorozatot is szerveztünk számukra, valamint

a kollégák vállalati egészségbiztosítását is kiegészítettük, hogy a jövőben rákszűrésre és mammográfia vizsgálatra is mehessenek.

Semmi nem tántoríthatta el az esküvőtől

Barbi nemrég férjhez ment. Ahogy meséli, az esküvő nagy kapaszkodó volt: a kemoterápiás kezelések között azzal foglalta le magát, hogy a nagy nappal kapcsolatos dolgokat szervezte. Június 20-ára volt kitűzve a dátum, a vendégekkel együtt hajnalig mulattak, jól érezték magukat. Még a testén végbemenő változások sem tudták elbizonytalanítani.

Azt már a kezelések és az egész út alatt megtanultam: a nőiesség nem külsőség. Én nem hordtam parókát, kopaszon jártam mindenhova – dolgozni is, a körmeimet is elvesztettem, mert elgyengültek, kihullott a szempillám, sokszor bevizesedtem. Dió megtanította nekem, hogy

ha valaki belül ízig-vérig nő, kifelé is ezt fogja sugározni.

Én az esküvőn sem akartam parókát, de a szeretteim és az onkológusom végül meggyőztek, hogy sok év távlatából nem feltétlenül szeretném majd, hogy elsőként a betegség köszönjön vissza az esküvői képekről. De készültek olyan képek is, ahol nincs rajtam paróka.

Biztos az adrenalin is erőt adott, hogy bírjam a hajnalig tartó mulatást. Minden szempontból tökéletes volt, nem csináltam volna másképp akkor sem, ha jövőre tartottuk volna vagy ha egészséges vagyok. A család és a barátok minden terhet levettek rólunk, így valóban tudtuk élvezni a saját esküvőnket, meg tudtuk élni a pillanatot.

A terv: kampány, építkezés, gyermekvállalás

Barbi a gyógyulást követően is teljes erőbedobással folytatja céljai elérését: cégével, a Groupama Biztosítóval karöltve minél szélesebb körben szeretné megismertetni az emberekkel a korai felismerés fontosságát. Instagram-fiókját sem szeretné veszni hagyni: a mellrák utáni élet is fontos és hasznos lehet azok számára, akik ugyanilyen cipőben járnak.

A név maga is elhíresült: mivel a mammográfiai leleten az szerepelt, hogy a tumor zöld dió nagyságú, és később is sokszor így került szóba, így egy idő után egyértelművé vált, hogy Diónak fogjuk nevezni. Szerettem volna, ha valami utal a betegségemre, de ne olyan kemény szavakkal illessük, mint tumor vagy daganat.

Most éppen babavállalás előtt állunk, ez sem lesz egy egyszerű történet, a blogban ezt az oldalát is szeretném megmutatni az utamnak. Csak hogy ne unatkozzunk, jövőre építkezni is szeretnénk, tehát izgalmas lesz a jövő év. Mondtam is a férjemnek, hogyha már a rákot kibírta a kapcsolatunk, és jövőre az építkezést is túléljük, akkor tényleg soha nem fogunk elválni.