nlc.hu
Egészség

Háromszor is tesztelnie kell az Angliába utazónak

Hétfőtől legalább százezer forintot kell koronavírus-tesztekre költenie az Angliába érkezőknek

Életbe lépett hétfőn az a rendelkezés, melynek alapján a külföldről Angliába utazóknak nemcsak az útnak indulásuk előtt kell tesztelniük, hanem az érkezésük utáni tíznapos karanténidőszak alatt is el kell végeztetniük két koronavírus-tesztet.

A szűrővizsgálatokat előzetesen le kell foglalni, a két PCR-teszt együtt 210 fontba (86 ezer forintba) kerül. A beutazóknak a https://www.gov.uk/guidance/how-to-quarantine-when-you-arrive-in-england kormányzati portál nyújt teljes eligazítást a kötelezettségekről, és ez a portál tartalmazza a szűrővizsgálatok lefoglalásához felkeresendő online címet is. Az első szűrővizsgálatot legkésőbb a karantén második napján, a másodikat legkorábban az elkülönítés nyolcadik napján kell elvégeztetni. Az első teszt célja annak vizsgálata, hogy az utas szervezetében nincs-e jelen a koronavírus valamely új variánsa, a második szűrés pedig egy általános koronavírusteszt annak megállapítására, hogy az érkezés óta nem vált-e kimutathatóvá bármilyen koronavírus-fertőzés. Továbbra is elvégeztethető önkéntes alapon egy szűrővizsgálat a karantén ötödik napján, és ha ennek eredménye negatív, akkor nem kell a teljes tíz napot karanténban tölteni. Ez sem menti fel azonban az utazókat az érkezés utáni nyolcadik napon elvégzendő újabb teszt kötelme alól – írja az MTI.

Méregdrága lett az Angliába utazás a sok kötelező teszt miatt (fotó: Pixabay)

Méregdrága lett az Angliába utazás a sok kötelező teszt miatt (Fotó: Pixabay)

A brit egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint azok, akiknek jelentős anyagi nehézséget okoz a szűrővizsgálat 210 fontos díjának kifizetése, kérhetnek halasztott fizetést a foglalás időpontjában, de ezt csak azok vehetik igénybe, akik jövedelemkiegészítő támogatásban részesülnek, és a díjat nekik is tizenkét hónap alatt, havi részletekben meg kell téríteniük. A tesztek megtagadásáért kétezer fontig (815 ezer forintig) terjedő bírság róható ki. Ha az érkezés utáni két kötelező szűrővizsgálat közül bármelyik pozitív eredményű, a tíznapos karanténidőszak a teszt napjától számítva elölről kezdődik. Ha valakinél azt állapítják meg, hogy a koronavírus valamely hivatalosan „aggályosnak” minősített variánsával fertőződött meg, akkor azokat is tesztelésre kérik fel, akik az érintettel kapcsolatban voltak. A rendelkezés alapján, aki tíz napnál rövidebb időre utazik Nagy-Britanniába, tartózkodásának teljes időtartamát karanténban kell töltenie, és elutazásának napján lakóhelyéről csak közvetlenül az elutazás helyére – repülőtérre, kikötőbe – utazhat. A karanténszabályok megsértéséért tízezer fontig (több mint 4 millió forintig) terjedő pénzbírság szabható ki. A brit kormány csaknem egy hónapja érvényben lévő rendelkezése alapján a külföldről Nagy-Britanniába utazóknak indulásuk előtt is el kell végeztetniük egy koronavírustesztet, és csak e szűrővizsgálat 72 óránál nem régebbi negatív leletének felmutatása után kezdhetik meg utazásukat. Ezt egészíti ki az érkezés utáni két további koronavírusteszt elvégeztetésének hétfőn életbe léptetett kötelme, a három tesztet összeadva a költség könnyen átlépheti a százezer forintot is.

Ugyancsak hétfőtől szállodában kell tölteniük a tíznapos karantént azoknak a brit állampolgároknak, illetve a Nagy-Britanniában letelepedési engedéllyel élő külföldieknek, akik a brit kormány által az új koronavírus-variánsok tömeges elterjedése miatt beutazási tilalmi listára helyezett országokból térnek haza. Ez a legtöbb dél-amerikai országra és Afrika déli államaira, valamint – szoros dél-amerikai, főleg brazíliai utazási kapcsolatai miatt – Portugáliára vonatkozik. Azoknak, akik Nagy-Britanniában élnek és a tilalmi listán szereplő országokból térnek haza, Londonban csak a Heathrow, a Gatwick és a City repülőterekre, illetve Birmingham és Farnborough légikikötőibe érkezhetnek, és indulásuk előtt le kell foglalniuk nagy-britanniai szálláshelyüket. E karanténcsomag költsége minden egyes beutazó esetében 1750 font (715 ezer forint), és ezt az utasoknak kell fizetniük. Ez az összeg a szállásköltséget, a közlekedést és a két koronavírus-szűrés díját tartalmazza. Azokra, akik elhallgatják a brit hatóságok elől, hogy a nagy-britanniai érkezésük előtti tíz napban a beutazási tilalmi listán szereplő országok valamelyikében jártak, tíz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Legfrissebb híreink a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top