nlc.hu
Egészség

A húsfogyasztás és a betegségek

Újabb betegségekkel hozták összefüggésbe a rendszeres húsfogyasztást

Nem csak daganatos megbetegedéseket okozhat a rendszeres húsfogyasztás, egy sor más betegség kockázatát is növeli.
Sonka

Arra már korábban erős bizonyítékokat találtak, hogy a vörös húsok és a feldolgozott hústermékek (egyebek mellett szalonna, kolbász) túlzott fogyasztása összefügghet a vastag- és végbélrák kockázatának növekedésével.

Mostanáig azonban nem volt világos, hogy az erős húsfogyasztás emeli-e más, nem daganatos betegségek kockázatát. Egy nagy létszámmal végzett brit kutatás most kapcsolatot talált a rendszeres húsfogyasztás és a nem daganatos betegségek hosszú sora között.

A kérdést csaknem 475 ezer brit felnőtt adatainak elemzésével tisztázták a tudósok. Az alanyok a 25 leggyakoribb, kórházi kezelést igénylő, nem rákos megbetegedését vizsgálták meg. A kutatás elején a résztvevőknek ki kellett tölteniük egy kérdőívet, amely a táplálkozási szokásaikat – köztük a húsfogyasztást – tartalmazta. Ezután átlagosan nyolc éven át követték őket nyomon.

Akik rendszeresen, vagyis heti háromszor vagy ennél is többször ettek húst, azok a kevés húst fogyasztókhoz képest nagyobb valószínűséggel dohányoztak, ittak alkoholt, ám kevés gyümölcsöt és zöldséget, rostot és halat ettek, valamint inkább voltak túlsúlyosak és elhízottak.

A fenti tényezőktől megtisztított adatok alapján megállapították:

  • A vörös hús túlzott fogyasztása együtt a feldolgozott hústermékek evésével az iszkémiás szívbetegség, a tüdőgyulladás, a divertikulózis – a vastagbélben kialakuló kis kitüremkedések –, a bélpolip és a cukorbetegség kockázatnövekedésével függ össze.
  • A húsfogyasztás napi 70 grammos emelkedése például az iszkémiás szívbetegség 15 százalékos, a diabétesz 30 százalékos kockázatfokozódását hozta magával.
  • A szárnyasok megnövekedett fogyasztása a gyomor- és nyelőcsövi reflux, a gyomor- és bélgyulladás, a divertikulózis, az epehólyag és a diabétesz fokozott kockázatával függött össze.
  • Minden újabb 30 gramm szárnyashús napi fogyasztása 17 százalékkal nagyobb reflux- és 14 százalékkal magasabb diabéteszkockázatot jelentett.

A legtöbb összefüggés mérséklődött, amint a testtömeget is figyelembe vették. Ez arra utal, hogy az összefüggéseket részben a rendszeres húsfogyasztók nagyobb testtömege okozza.

Azt is megállapították, hogy a feldolgozatlan vörös hús és szárnyas fogyasztása a vashiányos vérszegénység kisebb kockázatával függött össze, ellenben a feldolgozott húskészítmények nagyobb bevitele nem volt kapcsolatos a vérszegénységgel.

(Kiemelt kép: Pixabay/RitaE)

A húsfogyasztás hatása az egészségedre:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top