nlc.hu
Egészség

A székesfehérvári kórházigazgató tart a negyedik hullámtól

Bucsi László: Magyarország történetében nem volt még, hogy a krematóriumokat arra kérték, hogy három műszakban dolgozzanak

Bucsi László a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója tart a negyedik hullámtól.
koronavírus, kórház, beteg

A Telex szemlézte a helyi Fmc.hu videóját, amelyben a főigazgató  beszámolt a járványhelyzet súlyosságát érzékeltető Fejér megyei adatokról.

„Úgy döntöttem, bár mindig azt mondja az OKFŐ, a minisztérium, hogy konkrét számokról ne beszéljünk, én úgy döntök, hogy beszélek konkrét számokról”

– idézi a Telex Bucsi Lászlót, aki a koronavírus-járvány alakulásáról beszélt a székesfehérvári adatok vonatkozásában, és azt is elmondta, tart a negyedik hullámtól. 

 

A kórházigazgató többek között elmondta:

  • Múlt hét óta Fejér a Dunántúl legfertőzöttebb megyéje, de országosan is csak Borsod-Abaúj-Zemplén előzi.
  • 125 covidos intenzív ágyat jelöltek ki, két és fél hete már csak kettő volt szabad.
  • A lélegeztetőgépre került betegek 84 százaléka halt meg náluk.
  • Bérelniük kellett két hűtőkonténert, mert a holttestek már nem fértek el máshol, de két hete ezek is megteltek és érzékeltetve a helyet súlyosságát azt is elmondta, hogy olyan Magyarország történetében nem volt még, hogy a krematóriumokat arra kérték, hogy három műszakban dolgozzanak.
  • Most úgy tűnik, elég lesz a kapacitás, mert hosszú idő után jelentős csökkenésnek indult a kórház sürgősségi osztályára érkező covidos betegek száma, de ezzel együtt is tart attól, hogy ha lesz negyedik hullám. Hangsúlyozta, hogy a magas halálozási rátát csak az oltással lehet elkerülni, szerinte mindegy, hogy milyen vakcinával oltatjuk be magunkat, csak legyen oltásunk.

(Telex)

Fotó: A kép csak illusztráció (Getty Images)

Kapcsolódó:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top