nlc.hu
Egészség

Karikó Katalint a nehézségek vitték előre

Karikó Katalin: Köszönettel tartozom azoknak, akik megnehezítették az életem

Volt, hogy kitették a laborjából, de ez sem állította meg abban, hogy folytassa a munkát, aminek eredménye többek között a Pfizer-BioNTech-vakcinája lett.

A magyar biokémikus az M5 csatorna Ez itt a kérdés című műsorának volt a vendége, és az interjúban többek között arról beszélt, milyen akadályokkal küzdött meg karrierje során, és hogy ezek nélkül talán nem tartana ott, ahol most van.

„Az az igazság, lehet, hogy azoknak az embereknek kell köszönetet mondanom, akik kitessékeltek, akik megnehezítették az életemet. Mert ha a tanszékvezető akkor nem pakolja ki a laboromat, akkor én nem megyek el Németországba, hanem ott maradok, mert élveztem én ott a labormunkát. (…) És akkor most valószínűleg nem is lenne Pfizer-BioNTech-vakcina. (…) Valójában köszönettel tartozom neki is, meg sok embernek, aki elküldött, mert akkor nem haladtam volna tovább”

– nyilatkozta Karikó Katalin, aki többször mesélt már a nehézségekről, amiket kutatóként megtapasztalt, például arról, hogy 1985-ben ő is azok közé tartozott, akit leépítettek a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban, vagy hogy az Egyesült Államokban sem ment minden simán, a fenti interjúban például azt az esetet említi meg, amikor 2013-ban kitessékelték a laborjából.

(via atv.hu)

Karikó Katalin

A Semmelweis Ignác-díjjal kitüntetett Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológus, biokémikus, az egyik koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinát kifejlesztő BioNTech cég alelnöke az elismerés átadásán az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2021. május 25-én (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)

Kapcsolódó cikkek:

Karikó Katalin erre költené a Nobel-díjjal járó, hatalmas pénzjutalmat

Karikó Katalin: Az egyetemen biztos azt gondolták, hogy ez a nő örök vesztes

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top