nlc.hu
Egészség

Heimlich-fogást alkalmazott egy pincér a vendégen, megmentette

Videóra vették, ahogy megmenti egy vendég életét a 24 éves pincér

Semmit sem akart elfogadni cserébe, inkább összebarátkozott a megmentett vendégével a muszlim pincér.
Indiai étterem

Az eset most vasárnap Dél-Walesben, a Bangor Tandoori indiai étteremben történt, ahol 24 éves Sheakh Rifat pincérként dolgozik. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egy vendég levegő után kapkodva görnyed az asztala fölé és látványosan fuldokolni kezd. Mint később kiderült, torkán akadt egy falat csirke. A bangladesi származású fiatalember egy pillanat alatt ott termett, felállította a kétségbeesett férfit és hátulról megszorítva határozott lökésekkel segít rajta. Ez a filmekben is sokszor látott manőver az úgynevezett Heimlich-féle műfogás.

A mentés sikerült, a vendég kiköpte a falatot, az étteremben ülők pedig megkönnyebbült üdvrivalgásban törtek ki. A férfi később elmondta, nagyon hálás a pincérnek. Utóbbi pedig csak annyit tudott mondani az őt megkérdező Mirrornak, hogy gyorsan körbenézett, nincs-e szüksége még valakinek valamire. Később azért kifejtette, az tűnt fel neki, hogy a férfi könnyezik és vörösödik az arca. Pár másodperc kellett, mire összeállt neki a kép, ekkor már rohant is, hogy bevesse a Heimlich-fogást. A megilletődött vendég ösztönösen megölelte ezek után, elbeszélgettek és bőkezű borravalót adott neki. Rifat nem szerette volna elfogadni: muszlim lévén csak a kötelességét teljesítette, amiért nem jár pénz, mondta. A vendég azonban addig erősködött, amíg beadta a derekát. Azt is elárulta, hogy az apja egyszer pont ugyanígy mentette meg őt is gyerekkorában.

Az étterem később nyilvánosságra hozta az esetről készült biztonsági kamerás felvételt, így most már mindenki tanúja lehet a pincér hősiességének.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top