nlc.hu
Egészség

Teljes átoltottság a brazil Serrana városában

Mindenkit beoltottak egy 45 ezres városban: ez lett az eredmény

Az is védett lett, aki meg sem kapta az oltást.
Oltás Brazíliában

Szinte minden felnőttet beoltottak a 45 ezer lakosu Serrana városában. Ezek után 95 százalékkal csökkent a koronavírus miatti halálesetek száma – írja a hvg.hu. Az oltakozáshoz a kínai fejlesztésű CoronaVac vakcinát használták. A kutatók szerint a tömeges oltás hatására a megbetegedések száma is csökkent, sőt, azok is védve voltak, akiket nem oltottak be, mivel a tömeges oltás hatására csökkent a vírus terjedése.

A kutatást az Instituto Butantan végezte. A szakemberek a várost négy területre osztották, hogy meghatározhassák, milyen küszöbérték szükséges a vírus megfékezéséhez. Ezt azután sikerült megállapítani, hogy három területen a 18 év feletti lakosság mintegy 75 százalékának mindkét dózist beadták. Azután viszont, hogy az átoltottság 95 százalékra emelkedett, még látványosabb eredményeket regisztráltak: a halálozások száma 95 százalékkal, a kórházi kezeléseké 86, a tüneti megbetegedéseké pedig 80 százalékkal esett vissza. A be nem oltott gyerekek és tinédzserek körében is visszaszorult a betegség. “A legfontosabb eredmény az, hogy a világjárványt anélkül tudjuk megfékezni, hogy az egész lakosságot be kellene oltani” – mondta a BBC szerint Ricardo Palacios, a Butantan kutatási igazgatója.

Kiemelt kép: Andre Coelho/Getty Images

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése