Egészség

Így élj együtt az inkontinenciával (x)

A vizelettartási panaszokkal küzdők az árulkodó szagoktól való félelem miatt gyakran kerülik a közösséget, a mozgás mindenfajta formáját, sőt, az is előfordul, hogy teljes elszigetelődésben élik mindennapjaikat, ami jelentős életszínvonalbeli romláshoz, akár depresszióhoz is vezethet. Ennek azonban nem kéne így lennie, hiszen ma már létezik egyszerű és diszkrét megoldás a problémára.

Az inkontinencia előfordulása világviszonylatban is rendkívül magas: a Föld lakosságának több mint 5%-a, hazánkban pedig 35 év felett minden harmadik nő tapasztalta már az akaratlan vizeletvesztés tüneteit.* Láthatjuk tehát, hogy a betegség sokakat érint, így még fontosabb megtalálni azt a megoldást, aminek a segítségével az érintettek újra a társadalom aktív tagjaivá válhatnak.

Így élj együtt az inkontinenciával (x)

Ezt a célt szolgálják a kifejezetten a fő érintettek, a nők számára kifejlesztett TENA Lady termékcsaládba tartozó inkontinencia betétek, melyek diszkrét hármas védelmet nyújtanak a mindennapi szivárgás, a kellemetlen szagok és a nedvesség ellen azáltal, hogy gyorsan magukba szívják és elvezetik a bőrről a kiszivárgott vizeletet, és magukba zárják a kellemetlen szagokat. A hagyományos női higiéniai termékekkel ellentétben a pH-semleges nedvszívó anyagok nemcsak elfedik a kellemetlen szagokat, hanem segítenek semlegesíteni is őket. Ezen felül a termékek minden összetevője bőrgyógyászatilag tesztelt, hogy azok biztonságosak és kényelmesek legyenek a bőr számára.

Ahhoz, hogy te is újra magabiztosan élhesd mindennapjaidat, válaszd a TENA Lady termékeket.

*Egészségügyi szakmai irányelv a felnőttkorban előforduló, nem neurogén eredetű vizeletinkontinenciáról, Emberi Erőforrások Minisztériuma – Egészségügyért Felelős Államtitkárság kollegium.aeek.hu

A cikk megjelenését az Essity Hungary Kft. támogatta. A TENA Lady termékek gyógyászati segédeszközök. A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top