nlc.hu
Egészség

50 éve tartja fent a kezét egy indiai férfi

Él egy férfi Indiában, aki 50 éve feltette a kezét, és azóta sem tette le

Most már ha akarná, sem tudná letenni.
Feltartott kezű indiai férfi

Amar Bharati egy ponton úgy döntött, egyszerűen felteszi a jobb kezét. Így is tett, és azóta sem tette le. Ez 1973-ban történt.

Bharati teljesen átlagos életet élt, egy bankban dolgozott, felesége, gyerekei voltak, azaz tényleg semmi figyelemreméltó nem történt az életében. Aztán szembejött a vallás, a férfi pedig egy ponton úgy döntött, egész életét Sivának szenteli. Méghozzá nem is akárhogyan. A béke jeléül – mert Sivában hinni igenis a béke szeretetét jelenti, hiába a pusztítás istene ő – feltette a kezét, és úgy döntött, úgy is hagyja. Így tiltakozik az Indában és a világban tomboló igazságtalanság és háborúskodás ellen.

Azt nem tudni, hogy bírta ki az első hónapokat – pontosabban perceket, hiszen a normális emberek legfeljebb három-négy percig bírják feltartott karral –, azt azonban elmondta, hogy a fájdalom két év után szűnt meg teljesen. Ekkor karja érzéketlenné vált, a keringés megszűnése és a kiszáradó ízületek megtették a magukét. Annyira, hogy Bharati alighanem akkor sem tudná leereszteni a kezét – vagyis azt, ami a helyén maradt –, ha akarná, az ugyanis egyszerűen eltörne, ha nem készítenék fel gondosan a műveletre. Még szerencse, hogy eszébe sincs leereszteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top