nlc.hu
Egészség

omikron enyhülő járvány

Úgy tűnik, az omikron elhozza a járvány végét

Rekord gyorsasággal terjed koronavírus omikron variánsa, de a tünetei jóval enyhébbek.

A koronavírus omikron variánsát először Dél-Afrikában azonosították. Egy pénteken közzétett kutatás szerint a dél-afrikai kórházakban fekvő kovid-betegeknél a korábbinál enyhébb tüneteket okoz az omikron. Ha a tendencia folytatódik, akkor előbb-utóbb elválhat egymástól a regisztrált esetszám és a halálos áldozatok száma – ami

Maszkot viselő tanárnő az osztályteremben

a járvány végére engedhet következtetni.

A friss tanulmány szerint az omikronnal fertőzött betegek négy és fél százaléka halt meg kórházba kerülés után, ami jelentősen elmarad a korábbi hullámok 21%-os arányától. Emellett lényegesen kevesebb ember szorult intenzív ápolásra, így a kórházak terhelése is alacsonyabb.

A tanulmány szerint

  • A betegek átlagosan 4 napot töltenek kórházban a korábbi 8,8 nap helyett.
  • A betegek átlagéletkora 39 év, ami alacsonyabb az előző hullámok 50 événél.
  • Az intenzív osztályra a betegek egy százaléka került a korábbi hullámok 4,3%-ával szemben.

A következő hetekben lényegesek lehetnek majd más országok tapasztalatai. Ha ezek a dél-afrikai adatokat támasztják alá, akkor talán kezdhetünk bizakodni.

Portfólió

Hirdetés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top