nlc.hu
Egészség

Egy éve kapta meg a kezelést az SMA-s Zsombi, így van most a kisfiú

Egy éve kapta meg a kezelést az SMA-s Zsombi, sokat fejlődött a kisfiú

Tavaly kapta meg a 730 millió forintos kezelést a gerincvelői izomsorvadással született Zsombi.

Egy éve gyűlt össze a gerincvelői izomsorvadással született kazincbarcikai kisfiú, Zsombi gyógykezeléséhez szükséges 730 millió forint. Tavaly márciusban kaphatta meg gyógyszert, és sokat fejlődött azóta – számolt be az RTL Híradó.

Zsombi már biztosan, ül, hason fekve mosolyogva tartja a fejét, kerekesszékkel pedig önállóan közlekedik. Tavaly ilyenkor ezekről még szó sem lehetett. Édesanyja szerint kisfia előtt kinyílt a világ, mivel két keze szabaddá vált, és elkezdhetett tevékenykedni.

Az SMA-beteg Zsombi

Egy évvel a kezelés után már önállóan tud ülni Zsombi, az SMA-as kisfiú (Fotó: Facebook/Sma baby Zsombor)

Zsombi anyukája most arra kér mindenkit, támogassák egy másfajta genetikai betegségben szenvedő ebesi kislány gyógyulását. A 9 hónapos Bíborka betegségére nincs gyógymód, az orvosok szerint legfeljebb három évig élhet.

A kislány szülei azonban megpróbálják a lehetetlen, 200 millió forintot szeretnének összegyűjteni egy kísérleti terápiára.

Az országban először az SMA-s Zente kezelésére gyűlt össze a több mint 700 millió forint 2019-ben, a kisfiú azóta járni is megtanult.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top