nlc.hu
Egészség

Az influenza halálozási aránya a koronavírushoz képest

Hivatalos: a koronavírus kevesebb halált okoz az influenzánál

Legalábbis Nagy-Britanniában.

A vakcináknak és az enyhébb betegséget okozó omikron variánsnak hála statisztikák szerint az influenza most már halálosabb az Egyesült Királyságban, mint a COVID-19 – írja a 24.hu a Financial Times cikke nyomán. Ennek ellenére a halálozás még mindig 50 százalékkal magasabb volt januárban, mint a koronavírus nélkül lett volna egy sima influenza-szezonban, ez az omikron gyorsabb és sikeresebb terjedése miatt lehet így.

Az adatok szerint minden 100 ezer omikron fertőzésből 35 végződik halállal, míg az influenzafertőzéseknél ugyanez az arány 100 ezerből 40. Még a 80 év felettiek körében is, ahol 200-ból egy omikron-fertőzés még mindig halálos kimenetelű, ez a szám most alacsonyabb, mint az influenzánál.

London

Fotó: Leon Neal/Getty Images

A szigetországban április 1-től eltörlik a karanténkötelezettséget és kevesebb ingyenes tesztelést végeznek. Szakértők szerint ez kockázatos, főleg azért, mert már most találni némi növekedést a kórházba kerültek számában, valószínűleg a lazuló korlátozások és az idősebb generációban gyengülő hatású emlékeztető oltások miatt. Dr. Raghib Ali, a Cambridge-i Egyetem kutatója szerint azonban nagy ugrás a halálozások számában nem várható, ha az omikron marad a domináns variáns. A szakértő szerint ugyan a koronavírus továbbra is veszélyesebb, mint az influenza, a vakcinák, az omikron és a természetes immunitás miatt az egyénre vonatkozó kockázata most már hasonló.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top