nlc.hu
Egészség

Ez a nő 25 éves koráig csak chipset evett

25 éves koráig chipsen élt, most egy hipnotizőr segít neki egészségesebben étkezni

A 25 éves Zoe Sadler kétéves kora óta kizárólag Walkers sajtos-hagymás chipseket evett, vajas fehér kenyérrel.

A Coventryből származó Sadler az elmúlt két évtizedben minden nap két csomagot evett kedvenc chipséből, mivel más ételektől fizikailag rosszul lett. Annak ellenére, hogy a szülei kisgyermekként más ételekkel is megismertették, Sadler nem volt hajlandó mást enni.

Zacskó chips az asztalon.

A kép csak illusztráció. Fotó: Getty Images

A fiatal nő elmondta a LadBible-nek, hogy: „Az egyetlen dolog, amit anya meg tudott velem etetni, az a chips volt, amit addig szopogattam, amíg meg nem puhult. Emlékszem, hogy kiskoromban az iskolában chipses szendvicsek voltak az uzsonnás dobozomban. Az volt az egyetlen dolog, amit szerettem enni.” – mesélte Sadler, hozzátéve, hogy reggelire száraz gabonapelyhet, majd ebédre és vacsorára chipses szendvicset evett. Időnként váltott az általa kedvelt sajtos-hagymás chipsről, és más ízeket is kipróbált.

Ennyi változatosság volt az étkezésében.

A karácsony pedig, amikor mások degeszre tömik magukat, Sadler számára egy rémálom volt, nem bírta megenni a felkínált ételeket, kivéve a Yorkshire pudingot.

Három évvel ezelőtt azonban Sadler elhatározta, hogy egészségesebben fog táplálkozni. Ez az elhatározás azután jött, hogy szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála, ami egy életre szóló, az agyat és az idegrendszert érintő betegség. Sadler ekkor vette fel a kapcsolatot David Kilmurry hipnoterapeutával, aki korábban már segített több kényes evőnek. Kilmurry Sadlert elkerülési/korlátozó táplálékfelvételi zavarral (ARFID) diagnosztizálta a lányt. (Az ARFID mozaikszó az avoidant/restrictive food intake disorderből áll össze, ami ezt az elkerülő táplálékbeviteli zavart jelenti) 

Sadler a diagnózis után részt vett egy kétórás hipnoterápiás kezelésen, és azóta képes élvezni a gyümölcsök, valamint a zöldségek ízét.

Azóta is elkötelezetten dolgozik azon, hogy legyőzze a ropogós szendvicsek iránti megszállottságát, és abban a reménykedik, hogy a jövő márciusban esedékes esküvőjén rendes ételt fogyaszthat.

Tényleg nem akarok csak chipset enni az esküvőm napján.

– mondta.

Az ételfóbia létező jelenség, tavaly egy 12 éves kisfiúról írtunk, akire rátör a pánik, ha az általa megszokott két ételen kívül mást adnak neki. Ashton Fisher több mint egy évtizede kizárólag egy bizonyos márkájú fehér kenyeret és gyümölcsjoghurtot eszik. A 26 éves Summer Monro pedig annyira irtózik a zöldségektől és a gyümölcsöktől, hogy akkor sem volt hajlandó megenni egyetlen szem zöldborsót, amikor a nagyapja felajánlott neki ezer fontot (450 ezer forint). Kizárólag csirkefalatkákat és chipset eszik, azokból is csak bizonyos márkákat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top