nlc.hu
Egészség

Augusztus elejétől virágzik a parlagfű

Jön a parlagfűszezon, most kezdjétek gyógyszerezni magatokat!

A szakértő szerint már most is okozhat tüneteket az augusztus elején virágzó növény.

Hamarosan kezdődik a parlagfű virágzása, az arra érzékenyeknek azonban már most el kell kezdeni a gyógyszerszedést – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) levegőhigiénés szakértője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Szigeti Tamás elmondta, július végére, augusztus elejére várják a parlagfű virágzását, de aki allergiás a virág pollenjére, annak már most is okozhat tüneteket. Hozzátette: a növény növekedési üteme változatos képet mutat az országban, az aszályos időszak is visszavetheti a fejlődését, de jelentősen nem változtat rajta.

Parlagfű

Fotó: MTI/Sóki Tamás

A szakértő megemlítette az NNK tavalyi felmérését, amely szerint az allergiások csupán tíz százaléka kezdi el időben szedni – a pollenszezon előtt két héttel – a gyógyszereit. Magyarországon 3,5 millióra tehető az allergiások száma, közülük 1,5 millióan a parlagfű pollenjére érzékenyek.

A parlagfűhelyzetet két éve óránként frissülő térképen követhetik az érintettek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése