nlc.hu
Egészség

10 órás műtéten esett át egy amerikai kislány, hogy képes legyen mosolyogni

10 órás műtéten esett át egy kislány, hogy képes legyen mosolyogni

A 11 éves Nicole Serna-Gonzalez komoly beavatkozáson esett át.

Nicole Serna-Gonzalez születése után csak arcának egy részét tudta mozgatni. A szakirodalom szerint több oka is lehet annak, hogy egy gyermek féloldali arcbénulással jön világra, de általában arra vezethető vissza, hogy születés közben az arcidegek megnyomódnak. Az orvosok azzal próbálták megnyugtatni a kislány szüleit, hogy idővel a probléma megszűnik, de nem így történt, hiába próbálkoztak többféle kezeléssel.

Ugyan a részleges bénulás nem jelentett nagy akadályt, a kislány probléma nélkül tudott enni és beszélni, de nem tudott mosolyogni, vagyis csak szájának bal oldalával. Édesanyja szerint mosolya így is elragadó volt, de voltak rossz tapasztalataik másokkal, ezért a család úgy döntött, próbát tesznek olyan beavatkozással, ami segíthet a kislánynak abban, hogy azokat az izmokat is használni tudja, amelyekre eddig nem volt módja. Dr. Patrick Byrne és csapata vállalta a műtétet, de a koronavírus-járvány miatt az operációt el kellett halasztani. 

Időközben Dr. Patrick Byrne intézményt váltott, de 2021 júniusában így is sor került az operációra egy clevelandi klinikán, a műtét 10 órán át tartott. Az eljárás során a lábból kivett szöveteket ültettek át az arcba, és egy viszonylag új technikáról van szó. 

Miután elvégezték a műtétet, Nicole Serna-Gonzalez pár napnyi lábadozás után hazatérhetett, majd nemrég újra ellátogatott Byrne doktorhoz, hogy ellenőrizzék, mennyire volt sikeres a beavatkozás, az eredmények ugyanis nem azonnal jelentkeznek, a javulás fokozatos, és a most 11 éves lánynak rendszeresen szüksége lesz majd kontrollvizsgálatra.

Természetesen ő és családja is úgy érzi, hogy mindez megéri, nagyon boldogok, hogy vállalkoztak erre a műtétre. Nicole Serna-Gonzalez pedig arra a kéri a szülőket, tanítsák meg gyermekeiket arra, hogy legyenek elfogadók másokkal. „A gyerekek eredendően kíváncsiak, és nem akarnak gonoszok lenni, de sajnos előfordul, hogy mégis megbántanak másokat. Ezt a leckét édesanyaként tanultam meg” – tette hozzá.

Kislány és orvosa egy kórházi szobában

Képünk csak illusztráció (Fotó: Getty Images)

(via Yahoo!News)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top