nlc.hu
Egészség

RSV-járvány Európában

RSV-járvány Európában: sok klinikán már nem tudnak több gyereket fogadni

Németországban már alig jut hely a gyerekeknek a kórházakban.

Erősebb lesz idén az RSV, vagyis az óriássejtes légúti vírus Magyarországon az RTL Híradónak nyilatkozó szakértők szerint. Nyugat-Európában egyre nő a betegek száma, Németországban már alig jut hely a gyerekeknek a kórházakban. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint nálunk is sok betegre kell számítani. A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászai Klinikáján eddig egy gyerek került lélegeztetőgépre, ő is meggyógyult. 
 

A brit egészségügyi intézmények is egyre leterheltebbek a különböző légúti megbetegedések miatt, ahogy egyre többen kerülnek be a főként gyerekeknél tüneteket okozó RSV vírus miatt. 

A vírus Németországban is komoly gondokat okoz, a gyerekosztályokon uralkodó helyzetet az egészségügyi miniszter aggasztónak nevezte. Az egyik kórház vezető orvosa azt mondta, minden évben előfordul az RSV vírus, de nem emlékszik az ideihez hasonló hullámra. Sok klinikán már nem tudnak több gyereket fogadni. 

Mi a helyzet Magyarországon?

Az elmúlt évek távolságtartása és maszkhordása miatt idén Magyarországon is erősebb járványra számít a Házi Gyermekorvosok Egyesülete. Havasi Katalin, a szervezet elnöke a Híradónak azt mondta, számukra is ijesztő az idei helyzet, itt is számítanak az esetszám gyors növekedésére.

Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója azt mondja, készülnek az erősebb szezonra, hogy el tudják látni a betegeket. Eddig azonban nem fordult hozzájuk kiemelkedően sok RSV-fertőzött, egy fertőzött gyereket kezelnek eddig mindössze. Mint mondta, csak a gyerekek kis százaléka, és főleg a nagyon kicsik kerülhetnek lélegeztetőgépre. A Népegészségügyi Központ adatai szerint idén október óta 8 betegnél azonosították az RSV vírust.

Az RSV, vagyis óriássejtes légúti vírus általában az egyszerű nátha tüneteivel, hőemelkedéssel, étvágytalansággal, orrfolyással jár együtt. Szapora légzés, zihálás, csillapíthatatlan köhögési rohamok esetén viszont azonnal orvoshoz kell vinni a kisgyereket. A 1-2 éves kor alatti gyerekekre a legveszélyesebb a fertőzés, ezért őket úgynevezett passzív immunizációval is védik. Ilyenkor ellenanyagot adnak be nekik, de ez csak rövid védettséget nyújt. A rektorhelyettes kisgyerekek közelében maszkhordást javasol. 

rsv-járvány, kisgyerek

Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top