nlc.hu
Egészség

Fordított belső szervekkel élt az asszonyt

99 évet élt az asszony, pedig több belső szerve sem volt a helyén

Az asszony úgy élte le példátlanul hosszú életét a ritka rendellenességgel, hogy sosem szerzett tudomást arról, hogy beteg.
Röntgen szívvel

Az amerikai Rose Marie Bentley egy ritka rendellenességgel, úgynevezett izolált levocardiával született, ami azt jelenti, hogy a szíve ugyan a megfelelő helyen volt, azonban a mája és a többi hasi szerve a normálishoz képest az átellenes oldalon helyezkedett el. Bentley 2017-ben, 99 évesen hunyt el, méghozzá anélkül, hogy valaha is tudomást szerzett volna a betegségéről. Még életében úgy rendelkezett azonban, hogy a halála után a testét tudományos kutatás céljára ajánlja fel. Az Oregoni Orvosi és Tudományegyetem orvostanhallgatói egy anatómiaórán boncolták fel, ekkor derült csak ki, hogy Bentley-nél ez az állapot állt fenn, mely 22 ezer emberből egynél fordul elő.

Az, hogy az asszony ennyire magas életkort élt meg, valódi orvosi csoda, ugyanis az ilyen betegséggel születtek esetében csupán 1 az 50 millióhoz az esélye annak, hogy egyáltalán a felnőttkort megélik és a tudomány mindössze két olyan beteget dokumentált, aki a hetvenes éveiig is élt ezzel a rendellenességgel.

Rose Marie Bentley azonban teljesen normális életet élt, öt gyermeket nevelt fel, egy állateledelboltot üzemeltetett a férjével, a szabadidejében pedig imádott úszni és a templomban segédkezni. Az egyetlen visszatérő egészségügyi problémája az ízületi gyulladás volt. Egyik lánya, Louise Allee elmondta ugyanakkor, hogy visszagondolva nagyon is utaltak arra bizonyos jelek, hogy valami nem stimmel édesanyja belső szerveivel. Az ötvenes éveiben például méheltávolításon esett át, és az orvos egyúttal a vakbelét is ki akarta venni, azonban nem találta. Egy évtizeddel később aztán az epehólyagját is eltávolították, az azonban másik oldalon volt, mint ahol lennie kellett volna. Az orvosok azonban meglepő módon még ekkor sem végeztek rajta komolyabb vizsgálatokat, melyek fényt deríthettek volna az állapotára.

„Anyám azt gondolná, hogy ez nagyon klassz. Izgalmasnak találná, hogy valami szokatlant taníthatott. Valószínűleg széles mosolyt csalna az arcára, ha tudná, hogy más volt és mégis ilyen sokáig élt” – jegyezte meg Allee.

via

(A nyitókép illusztráció. Forrás: Getty Images) 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top