A magyar társadalom nagyjából egy százaléka szenved skizofréniában, a betegséget a rokkantsághoz vezető húsz leggyakoribb ok között tartják számon, az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint körülbelül huszonnégy millió ember lehet érintett. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján új módszert dolgoztak ki, amelynek a segítségével a betegek könnyebben élhetik mindennapjaikat a társadalomban a gyógyszeres terápiát követően. A virtuális valóság adta lehetőségeket a gyógyítás szolgálatába állító munkacsoport egyik tagjával, dr. Vass Edittel, a Semmelweis Egyetem tanársegédjével, klinikai szakpszichológussal beszélgettünk.
A skizofrénia kifejezést mindenki ismeri, de talán kevesen tudják valójában, mit jelent ez a betegség. Valójában mit nevezünk skizofréniának?
Ez egy súlyos és krónikus mentális betegség, ami a beteg számára problémát okozhat az érzelmek és a viselkedés terén egyaránt. Sokan keverik a többszörös személyiségzavarral, pedig a két betegség nem ugyanaz. Több tünete van, ezek egyénenként más és más időtartammal és erősséggel lépnek fel. Ide tartoznak az úgynevezett pozitív tünetek, ezek a hamis érzékelések, a hallucinációk, az, hogy a beteg „hangokat hall”, de ide tartozik a zavaros, logikátlan gondolatmenet és beszéd is. Vannak úgynevezett negatív tünetek, ezek a szegényes beszéd vagy a szociális visszahúzódás, a nehézségek a társas kapcsolatokban. De ide tartoznak a kognitív tünetek is, a képességvesztés, a nehézségek a memória terén, az észlelésben vagy a koncentrációban.
A betegség leggyakrabban serdülő- vagy fiatalkorban alakul ki, minden országban nagyjából egy százalék az előfordulási aránya. A betegség véglegesen nem gyógyítható, de elsősorban gyógyszeres úton kezelhető, tünetmentessé tehető.
Fotó: Getty Images
Ez azt jelenti, hogy gyógyszerek szedése mellett a betegek képesek visszailleszkedni a mindennapi életbe?
Ez több tényezőtől is függ. Minél idősebb valaki, minél érettebb személyiség a tünetek megjelenésekor, annál nagyobb az esélye, hogy teljes életet tudjon élni később. Illetve minél korábban fordul a beteg orvoshoz, annál több az esélye, hogy maradványtünetek nélkül éljen.
Viszont a sikeres terápiához fontos a beteg belátása, ami nehezen érhető el. A skizofrénia élményzavar, amit nehéz megélni és átlátni, ráadásul erősen stigmatizált betegség, így nagyon nehéz kimondani, hogy igen, én skizofrén vagyok.
Pedig ma már nagyon jó gyógyszerek vannak, minimális mellékhatással, de a hatásuk sokszor a pozitív tünetekre irányul. Azonban léteznek olyan úgynevezett maradványtünetek, amiket nem lehet gyógyszeresen kezelni, ilyen például a társas kapcsolatok kezelése és fenntartása.
Ezen a ponton lép be a történetbe a virtuális valóság ötlete.
Mivel a gyógyszerek korlátozott mértékben segítik a társas kapcsolatok kialakítását vagy fenntartását, ezek komoly nehézségeket okoznak a betegeknek. Gyakran félreértenek másokat, gyanakszanak ott, ahol nincs okuk rá, vagy képtelenek elképzelni azt, hogy a másik most milyen belső állapotban van.
Ezen szerettünk volna segíteni és a szakirodalmat átvizsgálva azt találtuk, hogy a társas kapcsolatokban való eligazodás képességével a legszorosabb kapcsolatot a mentalizáció képessége mutatta. A fogalom azt jelenti, hogy mennyire tudunk a másiknak belső érzéseket, vágyakat tulajdonítani. Azt több szerző felvetette, hogy a VR alkalmazása segítheti ennek a képességnek a kialakítását, de ilyen irányú gyakorlati próbálkozások nem voltak. Innen indult a kutatás.
Egy laikus számára úgy tűnhet, akkor ezzel a módszerrel nem csupán a skizofrén betegeken, hanem mondjuk paranoiás vagy éppen autista embereken is lehet segíteni?
Ha a paranoia a skizofrénia egyik tünete, akkor nekik igen. Az autizmus más kérdés, számukra a mentalizációs deficit máshogy jelenik meg, mint a skizofrén betegeknél, ott általában más aspektusokat is érinteni kell, olyanokat, amikre az a program nem képes. Az autisták esetében egyszerű társas interakciókban is jelentkezhet mentalizációs deficit, míg ezeket a viszonylag egyszerű helyzeteket a skizofrének jól kezelik. Számukra az olyan szituációk okoznak problémákat, amikor például egy jelen nem lévő személy érzelmi állapotáról kell beszélniük, és nem feltétlenül értik az iróniát, a metaforákat vagy a többértelmű mondatokat sem.
A gyakorlatban hogyan néz ki a terápia?
Az első alkalommal egy állapotfelmérés történik, megismertetjük a beteget azokkal a módszerekkel, amikkel dolgozni fogunk. Utána megtapasztalhatja a VR-t, felépítheti benne a saját avatarját. Ezután
minden alkalommal más és más szituációt dolgoznak fel a virtuális valóságban. Ilyenek az első nap az új munkahelyen, új lakásba költözés, segítségnyújtás valakinek, akinek elveszett a kutyája vagy érzelmi támogatás valakinek, akinek nem jött el a randipartnere.
A betegnek ezekre a helyzetekre kell reagálnia a VR-ban, ahol két szabály van. Az egyik az, hogy nem kérdezhet vissza, a másik pedig, hogy mindenre reagálnia kell, amit egy másik avatar mond. Ezeket az avatarokat a terapeuta irányítja; a beszélgetésekben van humor, irónia, metafora. Miután befejeztük a szituációs gyakorlatot, átbeszéljük azt.
A terápia részét képezi egy interaktív gyakorlat is. Itt a beteg egy háromdimenziós arcot lát, amelyen az egér mozgatásával különböző érzelmeket tud beállítani. Ezeken tudja megmutatni, hogy ő, illetve a másik avatar milyen érzelmi állapotokat élt át. Az érzelmi percepció fontos aspektusa a társas beilleszkedésnek. A skizofrén betegeknek sokszor nincsen megfelelő szókincse arra, hogy kifejezzen érzelmi állapotokat, így próbáljuk megkönnyíteni a szituáció megbeszélését. Ezekben a beszélgetésekben stratégiát dolgozunk ki, megismételjük a szituációt, majd a szimuláció megismétlése során kipróbálhatják, hogy ha ők máshogy viselkednek, akkor miként változik a helyzetre vonatkozó értékelésük.
Fotó: Getty Images
A betegnek van lehetősége olyan avatarokkal találkozni a virtuális valóságban, akik családtagjaikról, ismerőseikről vannak mintázva?
Arra kell törekedni, hogy ezek a kezelések megismételhetőek lehessenek, ez kell, hogy bizonyítsuk az eredményességet. Ezért standardizáljuk, milyen nemű, külsejű avatarokkal szembesítjük a beteget. Az avatarok általában neutrális külsejűek, a betegek számára nem hordoz jelentést a kinézetük.
Viszont van egy másik kutatásunk. Itt a betegek reziduális hanghallásait kezeljük a VR segítségével. A beteg megjelenítheti virtuálisan azt a személyt, akitől szerinte a hangok származnak, kapcsolatba léphet vele. Még a beszédhangját is képesek leszünk szimulálni. Ez egyértelműen személyes tartalom.
Ezekről a megszemélyesített belső hangokról el lehet valamit mondani általánosságban? Ugyanaz a neme, mint a betegnek? Hogyan viszonyulnak hozzájuk érzelmileg a betegek?
Bármi előfordulhat, nincsenek tendenciák. A viszonyulás is nagy egyéni eltéréseket mutathat, a beteg szeretheti ezt az elképzelt személyt, de félhet is tőle.
A virtuális valóság mennyivel ad többet, mint egy szituációs játék a beteg és az orvos között?
A terápia hatékonyabb, ha a betegnek minél többféle szituációban, minél több emberrel kell kapcsolatba lépnie. A terapeuta mindig ugyanaz, a VR-ban viszont rengeteg felvett hang és külső közül válogathatunk. A másik ok, hogy egy szerepjátékot nehéz úgy eljátszani, hogy ne keltsen nehezen kezelhető indulatokat. Például nehéz ironizálni egy beteggel, különösen olyanokkal, akik hajlamosak rosszul kezelni ezt. Többször előfordult, hogy az ironizáló avatart a beteg félreértette és dühöt érzett vele szemben, de ezt nem vitte át a terapeutára.
A virtuális valósággal kapcsolatban időnként előkerül a félelem, hogy használatával a valóság és a „Mátrix” összeolvad az ember fejében, nem tud különbséget tenni közöttük.
A mi célunk az, hogy egy biztonságos tanuló környezetet hozzunk létre a betegek számára. Kipróbálhat helyzeteket, amelyeket nem merne a valóságban, mert ő is érzi, hogy leépültek a szociális készségei. Az összemosódást mint kockázati tényezőt először a kétezres évek elején vettették fel, de nem csupán a skizofrén betegek, hanem a normális populációval kapcsolatban is. Több kutatás indult a témában, ezeket a félelmeket egyik sem támasztotta alá.
A VR-technológia használata azt is sugallhatja, hogy az orvostudomány egyre inkább felhasználja a mérnöki tudományok eredményeit. Létezik a tendencia, miszerint a jövőben az orvostudomány és a mérnöki tudományok összefonódnak?
Az innováció létező tendencia, de az orvoslás más ágai, például az onkológia vagy a radiológia sokkal több értékelhető eredményt tud felmutatni a VR vagy akár a mesterséges intelligencia felhasználásával, mint a pszichiátria.
Az MI-t a pszichiáterek is használják valamilyen szinten, segít automatizálni a folyamatokat, gyorsítja az adminisztrációt. Képes nagy mennyiségű adatsorokat elemezni, ez lehetőséget nyithat arra, hogy a visszaesés veszélyét vagy a magas kockázatú állapotokat gyorsabban azonosítsuk, de a beteg állapotának felmérésében vagy a hatékony kezelés kiválasztásában is részt vehet a mesterséges intelligencia.
Várható, hogy a jövőben a módszer elterjed a pszichiátriai klinikákon?
A betegeink számára már elérhető, de erősen korlátozott mértékben, mivel csak ketten kaptunk képzést a használatára. Mi szeretnénk adaptálni, de ezeknek az összetett terápiáknak az oktatása meglehetősen hosszú folyamat. Egyes esetekben a klinikusok részéről is tapasztalunk ellenállást, léteznek hiedelmek, amik nehezítik a modern technológia integrálását a klinika gyakorlatba. Ilyen például az, hogy a VR-szemüveg – mivel korlátozza a szemkontaktust – befolyásolja a kapcsolatot a terapeuta és a beteg között. Ezt a kérdést vizsgálták, tudjuk, hogy semmi nem támasztja alá, de egyes orvosokat mégis nehéz meggyőzni az ellenkezőjéről. De van érdeklődés, a legutóbb Franciaországból jelentkeztek, hogy szeretnék adaptálni a módszert.
A betegek állapotában milyen előrelépést tapasztalnak a munka során?
Többször tapasztaljuk, hogy a beteg nagyon visszahúzódó, de ez a terápia hatására változott. Egyikük alig akart kimozdulni a lakásból, csak rokonokkal jött terápiára, aktivitásba is nehezen lehetett bevonni, például nem ment el a boltba bevásárolni a nagymamájának. Idővel láttuk, hogy már egyedül jön, spontán segített a nagymamának, és elkezdett barátságokat kötni, bár egyelőre csak online.
De van egy skizofrén betegünk, aki azért kezdte szedni a gyógyszereit, és azért járt el rendszeresen kontrollra, hogy részt vehessen a virtuálisvalóság-terápián. Minden statisztikai adatokkal kimutatható eredmény mellett talán ezt az esetet érzem a legnagyobb sikerünknek.
