
Christina Applegate, a Rém rendes család és a Halott vagy című sorozatok sztárja, őszintén beszélt a szklerózis multiplexszel (SM) való küzdelméről a Conan O’Brien Needs a Friend című podcastjának a legutóbbi adásában. Az 53 éves színésznő elmondta, hogy a betegség miatt szinte teljesen visszavonult az otthonába, és már a mindennapi élet is rendkívül megterhelő a számára.
Applegate-t 2021-ben diagnosztizálták szklerózis multiplexben betegséggel, miután olyan tüneteket tapasztalt, mint az egyensúlyvesztés, a zsibbadás és az intenzív fájdalom. Azóta több mint harmincszor került kórházba hányás és hasmenés miatt, amelyek az SM-hez kapcsolódó motilitási problémák következményei lehetnek. A színésznő már eddig is őszintén beszélt a betegséggel kapcsolatos tapasztalatairól különböző interjúkban és a saját podcastjában, ahol többek között megtörten vallott arról, hogy „már nem élvezi az életet”, és a kínzó fájdalmak miatt sikítozva fekszik az ágyában.
A színésznő arról is beszélt, hogy gyakran szembesül azzal a megbélyegzéssel, miszerint ő maga tehet a betegségéről. Korábbi, 2008-as mellrákdiagnózisa után is hasonló reakciókat tapasztalt, ami mélyen érintette.
„Már nem igazán hagyom el a házat” – magyarázta Conan O’Brien podcastjában. Hozzátéve: „Ha az emberek látnák, milyen az életem a mindennapokban, nem lennének rá képesek. (…) Nagyon, nagyon nehéz”. Applegate a továbbiakban kitért a krónikus betegségekkel gyakran együtt járó megbélyegzésre, elárulva, hogy az emberek gyakran tesznek fel neki olyan kérdéseket, mint például „hogyan kaptad el?”. A színésznő szerint ezzel mintha azt „vágnák a fejéhez”, hogy „valamit rosszul kellett tennie az életében, hogy lett ez a betegsége”. Elmondta, bár mostanra már „hozzászokott” ahhoz, hogy a betegségével kapcsolatos megbélyegzésre, korábban nehéz volt számára: „Egy ideig nagyon nehéz volt lenyelni”.
„Ez a legrosszabb dolog, ami valaha is volt az életemben. Ez a legrosszabb dolog, amin valaha keresztülmentem” – hangsúlyozta. Azt is megosztotta, hogy mik voltak a kezdeti tünetei a 2021-es diagnózishoz vezető úton. „Elvesztettem az egyensúlyérzékemet, de a fájdalom is nagy volt. És amikor azt mondom, hogy zsibbadt, akkor nemcsak zsibbadt, hanem iszonyúan fájt is” – tette hozzá.
Applegate jelenleg Jamie-Lynn Siglerrel, a Maffiózók színésznőjével közösen vezeti a MeSsy című podcastot, ahol nyíltan beszélnek az SM-mel kapcsolatos tapasztalataikról, és arra ösztönzik a hallgatókat, hogy őszintén osszák meg a saját történeteiket.
A szklerózis multiplex egy krónikus, autoimmun eredetű idegrendszeri betegség, ami akkor alakul ki, amikor a szervezet immunrendszere megtámadja az agyat és a gerincvelőt körülvevő védőburkot. A leggyakoribb tünetek közé tartozik: zsibbadás vagy bizsergő érzés a test egyes részein, fáradtság és látási problémák. Az SM jelenleg nem gyógyítható, azonban a kezelések lassíthatják a betegség előrehaladását és segíthetnek a tünetek enyhítésében.
(via)
Kiemelt fotó: Kevin Winter/Getty Images