Egészség

5 hatásos módszer kopaszodás ellen

A speciális szerek mellett a gyógynövények erejét is segítségül hívhatjuk, ha hullik a hajunk. A hajátültetés azok számára nyújthat megoldást, akik genetikai okokból kopaszodnak.

A szép haj megkoronázza a külsőt – legyen szó akár nőkről, akár férfiakról. Sokunkban még fel-feldereng, amire nagyszüleink tanítottak, hogy a haj és a cipő mindent elárul az emberről. Bár manapság inkább úgy fordítanánk ezt le, hogy az igényesség tükrözi a jellemet. Persze nem szabad félreérteni, nem a viselt dolgok ára számít, hanem hogy hogyan festünk azokban és természetesen hogy ápolt, tiszta-e a külsőnk. Ugyanez vonatkozik a hajunkra: nem az a fontos, hogy kinek milyen hosszú a haja, vagy épp kopasz-e, hanem az, hogy az adott fazont mennyire tartja karban és hogyan ápolja.

Ízlések és pofonok – legyen szó a hajdivatról, mindenkinek más a nyerő. Ám vannak helyzetek, amikor nem magunk döntünk arról, hogy mit hordunk, vagy épp mit nem hordunk a fejünkön. A genetikai okokból bekövetkező kopaszság ellen például semmit sem tehetünk, így eleve alkalmazkodva a helyzethez, a legjobbat kell kihoznunk belőle. Ha rövid hajunk van, és derékig érő sörényre vágyunk, akkor is sok idő adatik arra, hogy a türelmet gyakoroljuk. Ha viszont a hajhullással küszködünk és tenni akarunk a kopaszodás ellen, több dolgot is segítségül hívhatunk. A hajhullás manapság minden második férfit érinti, a nők többségében 45 éves koruk után találkoznak a problémával. Hoztunk néhány jó tanácsot.

 

  • Akik tavasszal azt tapasztalják, hogy több hajszáluk hullik ki, mint amihez hozzászoktak, ne ijedjenek meg. Ugyanis ebben az időszakban ez jellemző. Viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni a folyamatot. A testnek meg kell adni, amire szüksége van vitaminok, nyomelemek, ásványi anyagok formájában: a cink, a vas, a szelén és a kalcium,a B-vitamin és a C-vitamin például fontos a hajnak.
  • Vannak olyan étrend-kiegészítő készítmények, amelyeket épp azért fejlesztettek ki a szakemberek, hogy megadjanak minden olyan anyagot a hajnak és a fejbőrnek, amelyek hozzájárulnak az egészséges hajszerkezet megőrzéséhez. A speciális készítmények akár elnyújtva is képesek a véráramba juttatni a tápanyagokat.
  • A gyógynövények erejét is bevethetjük, ha a kopaszodás megakadályozása a cél. A kamilla és a körömvirág tökéletes választás, de a csalán is sokat segíthet a problémákon. A hagyma is csodaszer a természet patikájában: akik hajhullással küzdenek, tea formájában használhatják azt vagy a fejbőrüket is bedörzsölhetik vele. Utóbbi biztosan nem áraszt kellemes illatot, de a cél szentesíti az eszközt.
  • Akik a genetikai kopaszsággal küzdenek, hajbeültetéssel próbálkozhatnak. Erre általában azok szánják rá magukat, akiken biztosan nem segítenek a speciális szerek.
  • Vannak már olyan kísérletek, ahol szőrtüszősejteket másolnak le, és azokat ültetik be a fejbőrbe. Ígéretesen hangzik a megoldás, de egyelőre szinte elérhetetlen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top