“Még mindig az a kislány vagyok, akit a suliban csúfoltak a teste miatt”

Idézet Hajni blogjából:

• Az a kislány vagyok, aki tornára jár, lelkes, de tudja ő is és mindenki más, hogy ő a legügyetlenebb az edzésen. De nem adja fel, csinálja.
• Az a kislány vagyok, aki csak azért kap kettest a Cooper-teszten, mert kitűnő tanuló, és az egyes nagyon bénán mutatna a naplóban.
• Az a kislány vagyok, aki rátalál a kézilabdára, ahol a “nagy testét” végre jól tudja használni.
• Az a kislány vagyok, aki 14 évesen Budapestre költözik, hogy kézilabdázhasson.
• Az a lány vagyok, aki sosem hagy ki egy edzést sem, mégsem mindig teszik be a csapatba.

Van, amikor elégedett vagyok magammal, és van, amikor nem, sajnos a nem többször fordul elő. Most sem vagyok kövér, soha nem is voltam kövér a szó szoros értelmében, de ettől függetlenül nem mindig érzem jól magam a bőrömben. Végigkíséri az életem a testemmel való harc, de nem is inkább a testemmel, hanem a lelkemmel, hogy el tudjam magam fogadni olyannak, amilyen vagyok. Tudom, hogy oda kell figyelnem, mert hízásra hajlamos vagyok, és tudom, hogy rendszeresen kell sportolnom, szerencsére szeretek is sportolni. Edzem becsülettel, néha túlzásba is viszem, és a táplálkozásomat is igyekeztem rendbe szedni dietetikus segítségével, mondhatni, sikeresen.

Ám ha nehezebb időszakok vannak az életemben, hajlamos vagyok elhagyni magam. És most az elmúlt 4 hónap ilyen volt. Egy csúnya sportsérülés miatt nem tudtam edzeni, az addig nagyon jól beállított étkezésemben is elvesztettem a fonalat. Két hónapig csak a sebeimet nyalogattam, hol nem ettem, hol meg sokat ettem, nehezen tudtam kikászálódni ebből a helyzetből. Épp kezdtem kikaparni magam a gödör aljáról, ahová én magam ástam le, amikor szembejött egy eseményajánló: Testtudattréning az optimális testsúlyért.

Elolvastam a leírást, és azt éreztem, nekem ott a helyem, ezt nekem találták ki.

Tudom, hogy gondok vannak velem, tudom, hogy képes vagyok magamat (és a férjemet is) őrületbe kergetni azzal, hogy hogy nézek ki (= nem jól), hátha megtudok, tanulok valami újat, ami segíthet egy kicsit rendet tenni a fejemben.

Egyeztettem a férjemmel, hogy a tréning napján van-e valami programunk (főleg neki van-e, mert hát neki kellene vigyázni a gyerekre, míg én tudatosítom a testemet, majd felvettem a kapcsolatot Bodó Andrea gasztro-coach, tudattrénerrel, és jelentkeztem a tréningre.

Közben kiderült, hogy tizenketten leszünk a tréningen, ami kicsit nyugtalanított is: vajon milyen lesz vadidegenek előtt a testemmel kapcsolatos dolgokról elmélkedni? És vajon ők milyenek lesznek? És vajon miről lesz szó 5 órán keresztül? 

A kirakott székeken mappák és papírok vártak minket, körben pedig mosolygós, de izgatott nők ültek. Végignézve őket megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedül, nem csak nekem vannak úgy gondjaim a testemmel, hogy közben valószínűleg nem kellene, hogy gondjaim legyenek. Egytől egyig csinos, jól öltözött nők, a legtöbben anyukák is, akiknek legfeljebb 5-6 kiló súlyfeleslege van, de olyan is volt köztük, aki még az én mércém szerint is iszonyatosan sovány. De mind egyformák voltunk, sorstársak, és ez szinte azonnal közösséggé kovácsolt minket.

Bodó Andi, hogy oldja a feszültséget és elindítsa a napot, bemutatkozott, és saját testsúlyváltozásainak története mellett azt is elmesélte, hogyan lett belőle gasztro-coach. Ezután jöttünk mi, egytől egyig elmeséltük, kik vagyunk, miért vagyunk itt, mikor hogyan változott a testünk, ezt mihez tudjuk kötni, és milyen változást szeretnénk elérni. Mindenkinek más a motivációja, más a története, de a bemutatkozás után még inkább azt éreztem, hogy egyformák vagyunk, és be kell vallanom, örültem, hogy nem vagyok egyedül. Máris azt érezem, hogy tudok tanulni és meríteni a többiek történeteiből, és sokszor éreztem azt is, mennyire szerencsés vagyok az életemmel, hogy olyan, amilyen.

A bemutatkozás utáni következő részben egy sor érdekességet hallottunk a testsúly és a genetika kapcsolatáról, mi miért van úgy, ahogy van, mi okozhatja a hízást, milyen megoldatlan konfliktusok lehetnek a háttérben. Előkerült a stressz és a megfelelés okozta nyomás is, amiket rögtön magaménak éreztem, hiszen nálam ezek okozzák a legtöbb gondot. Hajlamos vagyok túlstresszelni dolgokat, és amikor stresszes vagyok, akkor azt evéssel próbálom levezetni, aztán rájövök, hogy ez hülyeség, és újabb adag nyomást teszek magamra. Ördögi kör, amiből ki kellene jönnöm, véglegesen, mert mindig csak időlegesen sikerül.

Beszélgettünk arról is, hogy az agyunk hogyan tud hatást gyakorolni a testünkre, az érzelmi gondokra milyen megoldásokat tud adni, és hogyan és mit tudunk manipulálni a súlygyarapodással. Megértettük tehát, hogy az agyunk adja ki a parancsokat a testünknek, hogy mit csináljon: tényleg minden fejben dől el? Ha ez így van, csak át kell állítanunk az agyunkat? Persze azért ez ennél picit bonyolultabb, a tréningen is hosszabban elemeztük ezt, nagyon érdekes összefüggéseket raktunk össze.

Előkerült a külső visszajelzések hatása, és a külvilághoz való kapcsolódás is: átbeszéltük, mennyire fontosak ezek, és elmélkedtünk azon is, hogy vajon mi magunk mit gondolunk saját magunkról, és hogy a saját ízlésünk vagy másoké miatt szeretnénk-e változni. A saját korlátaink és igényeink ismerete ugyanis segíthet a változásban, hiszen azt magunkért szeretnénk elérni. És csak azt tudjuk elérni, amit mi magunk szeretnénk, és amit igaznak érzünk magunkkal kapcsolatban.

Miért is akarnék formásabb, izmosabb lenni, amikor mindenki azt mondja, hogy teljesen rendben vagyok?

Csakis azért, mert én magam úgy érzem, izmosabban és formásabban jobban érezném magam a bőrömben, és jobban el tudnám magam fogadni. Az én döntésem, az én igazságom.

A tréning utolsó részében a zsír került a középpontba, hosszan hallgattuk, milyen okok miatt építhetjük magunkra a zsírrétegünket, miért érezheti az agyunk, hogy nekünk szükségünk van a zsírraktározásra, és azt is megtudhattuk, hogy mely testrészeinkre milyen lelki oknál fogva telepedik meg a zsírpárna.

A tréning 5 órás volt, mégis úgy éreztem, 10 perc alatt eltelt, annyira érdekes és hasznos volt számomra. Simán maradtam volna még ugyanennyi időn keresztül, hogy még mélyebben belemehessünk a témába, és még több kérdésemre választ kaphassak. Sok volt az “aha”-élmény, sok mindenre találtam választ, de menet közben sorra merültek fel bennem az újabb és újabb kérdések.

A tréning óta eltelt hetekben a következő eredményeket már sikerült elérnem:

• Igyekszem magam pozitívabban nézni, még a hangos öndicséret nem megy, de a tükörbe nézve egy-egy jó gondolatot minden nap intézek magamhoz.
• Sikerül fejben rendeznem az evést is, mindig megbeszélem magammal, hogy amikor enni akarok, akkor valóban az éhség miatt ennék, vagy csak a stresszt szeretném így levezetni? Így kevesebbet eszem feleslegesen. A nassolás a gyengém, de utána mindig lelkiismeret-furdalásom van, hogy minek ettem édességet, nem lett volna szabad: itt most tudatosan mértéket tartok, de ha meg is eszem egy szelet csokit, utána nem szapulom magam érte.
• És próbálom megszabadítani magam a szélmalomharctól is: csak azért küzdök, ami számomra nagyon fontos, de a tőlem függetlenül működő dolgokért nem teszek felesleges erőfeszítéseket, hanem elengedem őket, hadd menjenek a maguk útján. Így boldogabbnak és kevésbé stresszesnek érzem magam, és az önostorozás is kevesebb az életemben.
• Az energiáimat inkább olyasmikre fordítom, amelyek boldoggá tesznek és fontosak számomra, és ettől jobban érzem magam.

És hogy mi a helyzet a testemmel, ami miatt a testtudattréningre vezetett az utam? Nem mondom, hogy maximálisan elégedett vagyok azzal, amit a tükörben látok, de igyekszem pozitívan magamhoz állni, látni azokat az apró változásokat is, amik elindultak. Tudom a célom, és tudom, hogy el is fogom érni.

Olvass még a testképről az NLCafén:

•  Már 40 millióan látták ezt a testképvideót
•  Az anyuka a fotóival harcol a negatív testkép ellen, a gyerekek önbizalmáért
•  “Akármilyen testben élünk, emberek vagyunk!” – 8 kampány az önbizalomért
• Így alakul vissza a test szülés után – fotók
• Ilyen gyönyörű meztelen testeket rég láttál
• Testkép: “Látom, a kislányod mindig kétszer vacsorázik”