Egyéb

Mélyen tisztelt Nagysád!

Nem is tudom, mikor kaptam utoljára valódi levelet. Nem faxot, e-mailt, SMS-t vagy hivatalos dörgedelmet, hanem hamisítatlan, levélpapírra kézzel írt, személyes dolgokról szóló beszámolót.





Manapság egyre kisebb szerepet játszik az életünkben a levél, amelyet lehet, inkább telefonon vagy számítógépen intézünk el. Szép lassan le is szokunk az írásról, én például újabban a diszlexia ijesztő jeleit tapasztalom magamon, amennyiben kézzel írás közben összecserélem a betűket, és nagyon összpontosítanom kell, ha olvasható irományt akarok kiadni a kezemből. Pedig a levelezés valamikor magától értetődő része volt az életnek, és – mint legnagyobb íróink példája mutatja – művészi módon is lehetett művelni. Persze, a levélírásban kevesen jutottak el Arany János szintjére, a többség az iskolában (akkor még) tanított formákat igyekezett gépiesen megtölteni a megfelelő tartalommal. Így fordulhatott elő, hogy az illető akkor is így kezdte a beszámolóját: “mi jól vagyunk, és hasonló jókat kívánunk neked is”, ha a következő mondatokból kiderült, hogy a termést elverte a jég, a kismalacokat elvitte a kórság, a papát meg a csendőrség. A szép szavak csokorba gyűjtésében járatlan emberek számára születtek meg a különféle levelezőkönyvek, amelyek főként a szerelmi élet labirintusába tévedőknek kínáltak útmutatót.


Csókolja kezét Elemér 





Hogy ilyen könyvek egyáltalán léteznek, azt (Tutajossal együtt) a Tüskevárból tudtam meg. Fekete István ifjú hőse, mint ez köztudomású, az első nyári napon pecsenyére ég, és a gyógykezelés unalmát olvasgatással próbálja elűzni. Így akad a kezébe a Családi levelező című régi kötet, benne ilyen csodaszép mintaszövegekkel: “Mélyen tisztelt Nagysád! Engedje meg, hogy megismerkedésünk kedves emlékei ne tűnjenek tova a szürke hétköznapok egyformaságában, hanem virágos ünneppé avathassam azokat.” Vagy: “Imádott Nagysád! Boldogságomat leírni nem tudom, hogy én, éppen én vagyok az a boldog halandó, aki Irmuskám kis kacsóit magaménak vallhatom.”

Hogy az elméletet miként kellett összeegyeztetni a gyakorlattal, azt ez utóbbi példa mutatja, a regénybeli István bácsi ugyanis áthúzta az Irmuskámat, és fölé írta saját menyasszonya nevét: Lilikém. Tutajos éppen úgy nevetőgörcsöt kap az iromány láttán, mint a mai olvasó, aki azért kissé szégyenkezik is, hiszen hogyan tudna ő olyan szépeket összehozni, mint “kis kacsóit hódolattal emeli ajkához: Elemér”?






Piknikre hív Lili


A fenti fogalmazványokat természetszerűleg a férfiemberek vehették mintául, ha be akarták cserkészni a kiszemelt leányzót. De a levelezőkönyvek alkotói szerencsére a hölgyekre is gondoltak, és nekik is ajánlottak megfelelő szövegeket a különféle hadmozdulatokhoz. Nádai László 1943-ban megjelent Szerelmi levelezője nem véletlenül ígérte azt alcímében, hogy százötven levélmintája a legkülönbözőbb alkalmakra használható. Nemcsak a szegény és gazdag fiatalemberek, az elvált férjek vagy a többgyermekes özvegyemberek válogathattak a jobbnál jobb írásokból, de a lányok is megtalálhatták a bátorító, kedvező, biztató, tartózkodó, elutasító, kedvezőtlen vagy neheztelő válaszokat. Bár színleg egyszerű kirándulási meghívó volt, de az értelmes férfiú könnyedén kiolvashatta a sorok között rejtőző biztatást mondjuk a következő levélkéből:

“Tisztelt Uram! Hallottam, hogy ön is nagy barátja a természetnek, és szívesen tölti idejét Isten szabad ege alatt. Éppen ezért gondolom, hogy elfogadja meghívásomat, és velünk tart. Vasárnap tudniillik pikniket rendezünk, és örömmel vennők, ha hozzánk csatlakozna. Útirány: Visegrád. Mi, lányok a süteményeket, nyalánkságot és gyümölcsöt hozzuk, az urak mindegyike valamilyen hideg pecsenyehúsról tartozik gondoskodni. Ha a jó Istenke szép időt ad, úgy remélem, nagyon vidám napot fogunk együtt eltölteni. Addig is üdvözli: Lili”


Karcsi, az őrült szerelmes

A szerzővel együtt én is remélem, hogy Lili idővel szépen beevezett a házasság révébe, oldalán a természet nagy barátjával. Ám az is előfordulhatott, hogy a címzettnek – nemhiába, a negyvenes évekre fellazultak már az erkölcsök – “belső viszonyt kezdő” küldeményt kézbesített a posta. Első olvasatra hirtelenjében nem is tudtam, mi fán terem a belső viszony, de a szövegből egyértelműen kiderül: írója arra akarja rávenni a címzett hölgyet, hogy legyen a szeretője. 





“Kedves kicsi Éva! Csodálkozni fog ezen a levélen; talán mosolyra húzza drága, piros száját – de talán felfogja, megérti, hogy ez a levél több számomra, mint valamennyi írott szó együttvéve, melyet a világon eddig leírtak. (…) Éva, Évám, értsen meg, és könyörüljön rajtam. Kell, hogy meghallgasson, kell, hogy szeressen. Hiszen ily nagy, lángoló érzés nem maradhat viszonzatlanul! Maga tudja, hogy mint királynőm uralkodhat majd fölöttem, s hogy a lába nyomát is imádni fogom. És hogy életem legszebb perce lesz, amikor Éva, az én Évám átlépi házam küszöbét. (…) Minden nap otthon vagyok délután, és alkonyatig várom az én királynőmet. Ne hagyjon soká várni. Milliószor csókolom a kezét, a szemét, a száját. Karcsija”


Fogalmam sincs, mit válaszolt Éva erre a szóvirágoktól a gyakorlati tudnivalók felé haladó irományra. Én mindenesetre gyanakodva fogadtam volna egy olyan férfi nyílt ajánlatát, aki levélmintakönyv nélkül még arra sem képes, hogy ágyba vigyen egy nőt. Persze, nem minden nőnek voltak ilyen skrupulusai, Mária például ezt az egyértelműen kedvező választ adta szerelmének: „Ahová maga visz, az nem lehet rossz út, az csak szép, napsugaras, virágos kert lehet, ahol kacagva fogunk barangolni mi ketten. Ugye kézen fogva fog vezetni, és vigyázni fog rám? Ugye csak a rózsát fogja nekem adni, a tövist távol tartja tőlem?” Talán tévedek, de az én olvasatom ezek az aggodalmaskodó mondatok arra hívják fel az úr figyelmét, hogy a fogamzásgátlás feladatát vállalja magára.

Végül, ha a levelezésre nem az esküvői meghívók szétküldése tette fel a koronát, a cserben hagyott fél akkor is bizton támaszkodhatott a levelezőkönyvre. Bánatát (egyéb lehetőségek mellett) így önthette szavakba, örökre búcsút mondva annak a bizonyos napsugaras kertnek:

“Nyomorult!
Amire nem mertem gondolni sohasem, amit nyomasztó lázálmaim elém festette, megtörtént a borzalom: elhagytál! És éppen akkor hagytál el, mikor a leginkább szükségem volna a férfi védő karjára, édes, vigasztaló szavakra! Még nem tudom, mi vár rám, alig bírom felfogni azt a borzalmat, melynek elébe nézek, de máris sejtem, hogy az én utam a nyomor, a kétségbeesés és a becstelenség útja. (…) Adjon neked Isten olyan boldogságot, amilyet megérdemelsz, én majd csak elviselem valahogy a rám nehezedő élet keserveit. Isten velünk – Márta”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése