Egyéb

Pedagógusnapra

Mindenki õriz gyermekkorából a lelke mélyén egy kedves arcot, a tanító néni képmását - szeretõ, bátorító pillantást, ahogy a padsorok között sétálva meg-megáll, és a tollal birkózó apró ujjacskákat a kívánt vonalra vezeti.




Később, a kamaszkorból a szigorú, de igazságos tanár bácsi egy-egy viccén hálásan és sokáig nevettünk. Híres emberek, tudósok vagy művészek visszaemlékezve és keresve a sikeres életpálya indulását, leggyakrabban egy nagyszerű nevelő alakját idézik fel, aki példájával, biztatásával, a tehetség korai felfedezésével adta meg a feltétlenül szükséges, biztos alapot a nagy “nekirugaszkodáshoz”. Őket köszöntjük most, az óvónőket, a tanítókat és a tanárokat – a nemzet napszámosait. (Egyébiránt annyit, mint egy napszámos soha sem kerestek: a háború előtt többet, utána egyre kevesebbet.)

Őket köszöntjük most, a pedagógusokat, akiknek kezébe egy nemzet jövője tétetett. Szép feladatuk, hogy az emberiség sok évezredes tudását átadják az új generációnak. Mindez azonban távolról sem elegendő, mert ennél sokkal fontosabb, hogy embert kell formálni: becsületes, hazáját szerető, dologs polgárokat, akik tudnak boldogan élni, és képesek másokat is boldoggá tenni. A számítógép, az Internet, a környezetvédelem, mind-mind olyan új és fontos területei a tudásnak, amelyek néhány évtizede legfeljebb hírből voltak ismertek. Napjaink, de különösen a közeljövő már elképzelhetetlen ezek nélkül. És a nyelvtudás!





A magyar pedagógusok vállalják a kihívást: alig pár esztendő elég volt, hogy felkészüljenek az új ismeretek átadására. Ez csodálatos teljesítmény. Most azonban mégis az írást és olvasást oktató tanító néni alakját idézve köszönöm meg valamennyi pedagógusnak, hogy megnyitották előttünk az ismeretek végtelen birodalmát, hogy jóságra és becsületre neveltek. Legyen hitük és kitartásuk a jövőben is, hogy erőben és egészségben folytassák a legszebb mesterséget: az emberpalánták gondozását, nevelését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top