Nincs mítikus vallásalapító, aki létrehozta a vallás rendszerét. A hinduizmus szerint a világot rendező törvények és az igazság örök, állandóan megnyilvánul, a világegyetem pedig ezek alapján állandóan megújul.
Természetesen megjelennek kiemelkedő tanítók, akár testet öltött istenek is (például
Ráma vagy Krisna), akik szavakba öntik a tanításokat, de mind ugyanazt az igazságot fogalmazzák meg valamilyen módon.
Ez az igazság a
Dharma, a világot uraló Törvény, mely áthat mindent, rendezi a világegyetemet, megnyilvánul a természet rendjében és az erkölcsi rendben. A tanítók kinyilatkoztatják, megerősítik a törvényeket, megfékezik a világban eluralkodott gonoszságot. Nincsenek dogmák, kötelező érvényű hittételek, a hinduk saját vallásukat az “örök vallásnak” nevezik, olyan értelemben, hogy az örök törvényt követi, de a módszerek, utak sokfélék lehetnek.
Létezik azonban néhány alapelv, melyet mindegyik hindu irányzat, iskola elfogad. Első helyen áll a
reinkarnáció, vagyis az újraszületések tana: a létezés nem ér véget a halállal, újabb és újabb születésekben öltünk testet. Ezzel szorosan összefügg a karma tanítása: nem véletlenszerű, hogy ki milyen sorsot kap, ezt cselekedeteink, magatartásunk, erkölcsünk szabja meg.
Maga a szó, a karma jelentése tett, cselekedet, mely törvényszerűen továbbműködik, hat, nem jó vagy rossz, egyszerűen csak mindennek következménye van. Egyetemes érvényű, az anyag világában senki nem vonhatja ki magát kényszerítő ereje alól.
A hinduizmushoz szorosan kapcsolódik a kasztrendszer. A világtörvény, a rend megnyilvánulásának tartják: mindenki a saját helyén áll, és ott kell betöltenie szerepét. De a karma törvényének ismeretében az ember nincs kiszolgáltatva a sors erőinek, ő maga képes tenni saját fejlődése érdekében, vagyis van lehetőség a tökéletesedésre. A kasztrendszerben a legfőbb rendet a bráhmanák alkotják, a papok, ők képviselik a tudást, a bölcsességet, szellemi dolgokkal foglalkoznak, elsőrendű számukra a tisztaság megőrzése minden szinten. Megkülönböztetett előjogokkal rendelkeznek.
 |
Kattints a képre! |
A másik uralkodó réteg a ksatrija, a nemesek avagy harcosok, feladatuk a védelem. A mindenkori király is közéjük tartozott. A harmadik fő kaszt a vaisják csoportja, ide tartoznak a kereskedők, iparosok, földművelők. A legalsó kaszt pedig a súdráké, a szolgáké. Létezik még egy csoport, a páriák, avagy érinthetetlenek, akik tisztátalannak tartott mesterségeket űznek.
Az idők során a kasztrendszer egyre szigorodott, a határok átjárhatatlanokká váltak: a kasztba beleszületik az ember és ott is marad élete végéig; tilos a különböző csoportok közötti szoros kapcsolat, például a házasság.
A hinduk szentirataikként a Védákat, az ősi bölcsesség e hatalmas tárházát tekintik. A Véda jelentése tudás. A szövegek közt találhatunk kinyilatkoztatásokat, szent himnuszokat, énekeket, áldozati iratokat, filozófiai értekezéseket, a szent hagyomány szövegeit, különféle tudományok ‘vezérfonalait’, azaz szútráit, és titkos tanításokat, az upanisadokat. Két nagy eposzt, a Rámájanát és a Mahábháratát a mai napig megkülönböztetett tisztelet övezi, különösen az utóbbi egyik fejezetét, a
Bhagavad Gítát, a Magasztos szózatát.
Három fő istent tisztelnek:
 |
Kattints a képre! |
Brahmát, a teremtőt,
Visnut, a fenntartó erőt és
Sivát, a pusztítót. Változó, hogy egy-egy kultuszközpontban melyiküket állítják középpontba. Egyéb istenek is léteznek, tiszteletük, illetve az ember megváltásáról vallott tanok iskolánként változnak. A hinduizmus nem térítő jellegű, nem fejt ki missziós tevékenységet. Indiában ma a legtöbben ezt a vallást követik.
