Perui stílusban

Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz!

Az Altiplanón, a bolíviai határ közelében még napjainkban is keménykalapos indiánok legeltetik lámáikat és alpakáikat, készítenek textíliát az állatok gyapjából, eszik a húsukat, és – ha melegedni akarnak egyszerű házaikban – a tüzet szárított trágyával táplálják.
A főváros viszont egészen más képet mutat. Mivel az egykori hódítónak, Pizarónak támaszpontra volt szüksége, megalapította Limát, ahol a spanyol gyarmatosítók villái közé tradicionális, kőből, illetve vályogból épült házak vegyülnek.
Az otthonok berendezésében, különösen a spanyol palotákéban, ugyancsak az európai és dél-amerikai jellegzetességek keverednek egymással. Az anyagok helyiek, a díszítés spanyol, a megmunkálás vegyes. A falak színesek, gyakran minden helyiség más-más színben pompázik, és a falfelület sem tükörsima. A vakolás szándékosan elnagyolt, ez adja a felület rusztikus megjelenését. Az ablakok nagyok, osztott táblájúak, és a szalonból szinte mindig nyílik kijárat a tágas teraszra és a kertbe. Peruban bőséges a csapadék, ami meglátszik a szépen művelt kerteken, s a növényekből a szobákba is jut. A Csendes-óceáni hideg áramlatnak köszönhetően a klíma még nyáron sem elviselhetetlenül forró, inkább hűvös, nyirkos, míg télen kimondottan kellemetlen, ezért a paloták egykori tulajdonosai a szobákba kandallókat építtettek. A helyiségek burkolata többnyire mázas kő, a hálószobákban parketta, de a hideg évszak beköszöntével a padlót mindenütt ellepik a kézzel szőtt gyapjúszőnyegek, és jut belőlük a falra is. Még az ablakok előtt is vastag gyapjúszövetek lógnak ilyenkor. A kanapékat és a kényelmes karosszékeket is puha gyapjúplédek borítják, melybe jól be lehet takarózni. Tavasszal és nyáron inkább lenből, selyemből készült könnyű textileket használnak, és a süppedős, bolyhos szőnyegeket is egyszerű pamutra cserélik.

A minták növényeket és kisebb állatokat, általában pillangókat, madarakat jelenítenek meg, és elmaradhatatlan a napmotívum. A spanyolok idővel átvették az inkák napábrázolását, és stilizált formában szívesen használják textíliákon, faldíszeken, faragásokon. Ugyancsak az indiánoktól ered a csíkminta. Kosarakon, terítőkön, függönyökön, szőtteseken, az ágyneműn szinte minden lakásban feltűnnek a vidám, színes csíkok.
A bútorokat tömörfából készítik a mesterek, még napjainkban is olyan műgonddal, hogy azok több generációt képesek kiszolgálni. Peru bővelkedik erdőségekben, sőt a Brazíliával és Bolíviával határos oldalt őserdők borítják, ezért az alapanyag beszerzése nem jelent gondot. A régi darabokat faragások ékesítik, s bár a modern bútorok kevésbé látványosak, úgy tűnik, hogy a rézveretek és a kovácsoltvas díszek itt soha nem mennek ki a divatból. A székek támlája, az asztal lába és a szekrényajtó keretébe illesztett rácsozat a legtöbb otthonban aprólékosan kivitelezett kovácsoltvas, a fogantyúk, a rozetták pedig rézből készülnek. Ritka és nagyon drága a gyöngyház berakás, az efféle díszítésre inkább a színes, csiszolt köveket vagy a féldrágaköveket használják.

Ünnepi alkalmakkor a módos családoknál előkerülnek a kecses porcelán teás- és kávéskészletek, de hétköznapokon szegények és gazdagok egyaránt kerámiaedényekkel terítenek. A konyhákban még most is láthatók fatálak és hatalmas vasfazekak, rézüstök. Nélkülözhetetlenek a vesszőből font kosarak és a gyapjúzsákok is, melyeket nemcsak a földön, de gyakran a falra akasztva, tárolóként is használnak.
Az indiánok hagyományaiban gyökerező és a spanyol hódítók által importált lakberendezési kultúrából sajátos stílus alakult ki Peruban. Ahogy a két nép keveredett, utódaik mindig a számukra legelőnyösebb és legkényelmesebb jegyeket őrizték meg otthonaikban. Így jött létre ez a látványos, szó szerint színes kavalkád, melyben legalább annyira felismerhetők az európai, mediterrán vonások, mint az inka elődök öröksége.