Egyéb

Tapasztalatok birtokában

Elsõ otthonának berendezésekor kísérletezik az ember. Színeket, formákat és anyagokat keres, mígnem megteremti a kizárólag rá jellemzõ stílust. A második otthonba már ezzel az útravalóval érkezik. Tudja, hogy mit akar, milyen térben, milyen bútorok között érzi magát a legjobban. Tudja, hogy mit vigyen magával a régibõl, és mi az, amit majd megváltoztat, megújít.






Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz!

Vendéglátóink, a fiatal házaspár két kisgyerekkel és határozott elképzelésekkel költözött be kertvárosi, száz négyzetméteres otthonába. A megvalósításhoz segítségül hívták régi ismerősüket, Rendes Gabriella lakberendezőt, aki már ismerte a pár különleges ízlését, ezért inspirálónak, izgalmasnak találta a feladatot. Először csupán a kandallóról és a világításról születtek tervek, melyek annyira elnyerték a tulajdonosok tetszését, hogy a belső terek további alakítására is felkérték a szakembert. Ennek az együttgondolkodásnak eredményeként jött létre ez a meglepő fordulatokban gazdag, hétköznapinak igazán nem nevezhető családi fészek. A lakás legfeltűnőbb jellegzetessége különleges színvilága: meleg, telt narancs és sárga, kávébarna, olívazöld és az ezeket kiemelő bézs, halvány- és grafitszürke teszik változatossá a tereket.
Az előtér apró, ám praktikus előszobafalán elférnek a kabátok, cipők, táskák, és jutott hely egy egész alakos tükörnek is. A nap­pali egy légtérbe került a konyha-étkezővel. A helyiségek határait az eltérő burkolatok – a konyhában és étkezőben kerámia járólap, a társalgóban szalagparketta – jelzik. A nappali tengelyébe a kandalló került, amely még két részre osztja a teret anélkül, hogy éles határt képezne. Egyik rész a társalgósarok, a Kikában vásárolt kényelmes kanapéval, dohányzóasztallal berendezve és szórakoztató elektronikával felszerelve. A másik oldalra könyvespolc került, a lépcsőfeljáró alatti szegletbe pedig egy játszósarok a gyerekeknek.


 








Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz!


A konyhabútort és a hatszemélyes, üvegcsíkkal díszített étkezőasztalt – ahogy az összes asztalosmunkát – a lakberendező tervei alapján a Vi-Zo Kft. mesterei készítették. A konyhaablak alatt elfért még egy kétszemélyes étkezőpult bárszékekkel. Mellette, a teraszajtó szomszédságában található a házi iroda, ami tulajdonképpen egy magas polcból áll, rajta telefon, a fax és irattartók. Itt, a lakás centrumában zajlik tehát a család mozgalmas élete, az étkezések, a családi, baráti összejövetelek, az irodai munka itthon végezhető része, és legszívesebben itt játszanak a csemeték is. A természetes fényt a hatalmas, hátsó kertre és a teraszra néző ablakok, a mesterséges világítást a gipszkarton álmennyezetbe szerelt lámpák, illetve – a munkapult és az étkezőasztal fölött – helyi fényforrások biztosítják. A nappaliból lépcső vezet az emeleti hálószobákba és a fürdőbe. A lépcsőforduló szintjén a szülők hálószobája található, melynek intim hangulatát fokozza a bordóra festett fal.


 








Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz!
A lépcső tetejéről egyik irányba a tágas gyerekszoba és a gardrób nyílik – utóbbi egyelőre a legkisebb családtag szobája –, a másik oldal pedig a fürdőszobáé. A nagyobbik gyermek önálló birodalmat kapott narancsszínű fallal, melyet a Bricostore rajzolt figurákat ábrázoló díszítőcsíkja tesz még vidámabbá. A fürdőszoba ugyancsak nincs híján színeknek. A sárgászöld mozaikcsempe, a fekete burkolólapok, a fehér szaniterek és a narancssárga szőnyeg kontrasztja teszi érdekessé a helyiséget.
Idővel a gyerekszoba bútorát kicserélik, a helyiséget átalakítják, és ekkor a gardrób is ellátja majd eredeti funkcióját – sorolja a terveket­ a lakberendező. De ez természetes, hiszen egy otthon folyton alakul, lakóival együtt változik, fejlődik. Itt azonban sikerült megfelelő alapot teremteni a továbblépéshez, ami nem feltétlenül jelent költözést…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top