Család

Szerdától szabad az út Csehországba és Szlovákiába

Szerdától kezdve a cseh, a szlovák és a magyar állampolgárok legfeljebb 48 órára, azaz két napra szabadon utazhatnak egymás országába anélkül, hogy negatív koronavírustesztre lenne szükségük, illetve karanténba kellene vonulniuk – közölte Tomás Petrícek cseh külügyminiszter kedden Prágában. A cseh-szlovák utazási megállapodásról már hétfőn a Twitteren tájékoztatott Andrej Babis cseh miniszterelnök. “Örülök, hogy szerdától ilyen lehetőség nyílik a magyarországi utazásokra is” – olvasható a külügyminiszter CTK hírügynökségnek kedden küldött közleményében.

Turisták Prágában

Például ezt sem szabad majd (fotó: Neményi Márton)

A utazás engedélyezésének technikai részleteiről – például hogyan és kik fogják ellenőrizni a 48 órás határidőt – a tárgyalások folyamatban vannak – tette hozzá a cseh diplomácia irányítója. Megerősítette, hogy a cseh határokon csak szúrópróbaszerű ellenőrzéseket fognak végezni. Petrícek elmondta: osztrák kollégáját, Alexander Schallenberget is megszólította, hogy Ausztria is csatlakozzon a megállapodáshoz, egyelőre azonban nem kapott választ. A cseh kormány hétfői döntésének értelmében kedden újra megnyílt az összes közúti és vasúti átkelőhely a cseh-német és a cseh-osztrák határon. A Csehországba lépéskor azonban kötelező a negatív koronavírusteszt felmutatása, anélkül az érintett utazóra kéthetes karantén vár. Az utazókat a cseh hatóságok csak szúrópróbaszerűen ellenőrzik. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor Jan Hamácek belügyminiszter a tárca honlapján felhívta a figyelmet arra, hogy kimondottan turizmus céljából külföldi állampolgárok továbbra sem utazhatnak Csehországba.

Cseh, szlovák

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top