A pillanat, amikor rájössz, hogy az igazi munka a szülés után kezdődik

A terhesség csak egy előszoba, nem a munka neheze. Nem riogatásból mondom, csak ezt valahogy elfelejtik elmondani a nőknek általában, hogy persze nagyon fontos, hogy a terhesség alatt minden klappoljon, de tovább kell nézni annál, mint hogy kádban szülünk, vagy ágyban, hanyatt fekve, esetleg műtéti úton kell megszületnie a babánakgyermeknek. Ugyanis amint kibújik az újszülött, egy végeláthatatlan és élethosszig tartó meló veszi kezdetét.

Az első héten szoktak szembesülni vele az anyukák, hogy mit jelent az, hogy nem kontrollálják többé az életüket.

Nagyon nehéz ezt elfogadni, hiszen harmincvalahány évig tulajdonképpen azt csinálunk, amit akarunk. Kis megszorításokkal. Persze keretet ad a napjainknak a munkahely, kötelességek, párkapcsolat, kompromisszumok, mégis mindeközben azt érezzük, hogy a kezünkben tartjuk az életünket, és nem más dönt helyettünk a fejünk felett. Amikor azonban megszületik a baba, akkor pont ez történik: a döntés az időnkről, alvásunkról, cselekedeteinkről átkerül a baba kezébe. Az alapvető szükségleteink kielégítéséig sem juthatunk el akkor, amikor épp igény ébredne bennünk.

• Akkor alszunk, amikor a baba hagy aludni.
• Akkor eszünk, amikor a baba hagy enni.
• Akkor megyünk pisilni, amikor a baba engedi.
• Akkor nézzük meg a kedvenc sorozatunkat, amikor a baba hagyja.
• Akkor tornázunk, amikor a baba épp nem akar az ölünkben lenni.

A döntés az időnkről, alvásunkról, cselekedeteinkről átkerül a baba kezébe (Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash)

A sor tetszőleges hosszan folytatható lenne. Rendkívül kimerítő úgy létezni, hogy kicsúszik a kontroll a kezünk közül, és hiába erőlködünk, nem tudjuk visszaszerezni, hiszen a baba sokkal fontosabb, mint bármi más a világon ebben az időszakban. De erre az érzésre nem lehet felkészülni. Ahogy arra sem, hogy a szüléstől kezdve minden áldott napunk abból áll, hogy millió döntést kell meghoznunk, és a mi döntéseinken múlik egy pici baba élete. Onnan kezdve, hogy milyen ruhát adjunk rá, egészen odáig, hogy mikor etessük meg, egy nagy döntéssorozatból áll az életünk.

A felelősség hatalmas nyomás alá helyezi az anyukákat.

Ezért is örülnek annyira, ha csak pár apróságban átveszi az apuka vagy a nagymama a döntéseket. Kívülálló szemével furcsának tűnhet, hogy egy anya számára pihenést jelent az, ha valaki más felöltözteti, bepelenkázza, esetleg megfürdeti a babát, hiszen ezek egyenként nem akkora nagy feladatok. Nem is az öltöztetésben, pelenkázásban, fürdetésben fárad el az anyuka, hanem abban, hogy neki kell ezeket a döntéseket meghoznia.

Ha rajtam múlna, a szülésfelkészítő tanfolyamok mellett lehetőséget biztosítanék szülőségből is tanfolyamra. Pszichés felkészítőre, hogy ne zúduljon a felelősség az anyukák és apukák nyakába szülés után úgy, mint egy hatalmas gleccser. Persze előbb-utóbb mindenki belerázódik az anyaságba, apaságba, de sokkal jobb lenne, ha nem derült égből villámcsapásként kellene megbirkózniuk a szülőknek a baba születése utáni élethelyzettel.