Fél évvel ezelőtt még én is azt hittem, hogy aki pszichológushoz jár, az bolond, ha nyugtatót szed, csak becsapja magát, és nevetségesen gyermeteg dolog félni a liftben, vagy a mozgólépcsőn. Aztán egy verőfényes délután, útban hazafelé, leájultam az autóbuszról. Egész testem remegett, halálfélelmem volt, rázott a hideg és a meleg egyszerre, és járni sem tudtam. Így kezdődött a pánikbetegségem. Fantasztikus gyűjtőfogalom, mely magában foglalja az utazási fóbiát, depressziót, szorongást, alvási és evési zavarokat, a test koordinációja felett érzett uralom teljes elvesztését, bizonytalanság érzetet, ájulási- és halálfélelmet.
 |
Embere válogatja, mennyi és milyen fajta tünetegyüttessel járhat. Ritka, mikor a háziorvos felismeri a betegséget, legtöbb esetben hisztériára gyanakodnak, nyugtatót írnak fel, és az ideggondozóba irányítják a beteget, onnan pszichiáterhez, aztán pedig pszichiátriára, ha a szenvedő alany is beleegyezik. Ezt az utat én is végig jártam. Április és június között fél-bénult, ájulás közeli állapotban feküdtem itthon, a lakás ajtaján sem tudtam kimenni, mert azonnal remegni kezdett a lábam. Hangsúlyoznám, hogy az agyammal, idegrendszeremmel semmi baj sem volt, csak éppen nem tudtam elhagyni a biztonságot adó otthont.
 |
Kaptam gyógyszereket, főleg görcsoldót. Miknek hatása a mellékhatásukkal kezdődik, ez standard 3 hét, szinte amnéziás állapotban. Lassan javultam, sétálni kezdtem, de véglegesen nem múltak el a rosszullétek. Júliusban felvetettem magam az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet pszichoszomatikus osztályára, Tündérhegyre. Két hónapot töltöttem ott, volt pszichodráma, egyéni foglalkozás, csoportos terápia. Nagyon hosszú és keserves munka volt megtalálni az egész betegség gyökerét.
Igazán csak az tudhatja, miről is szól ez a jelenség, aki átélte. Napjainkban egyre elterjedtebb ez a betegség, ami pontosabban nem is betegség, hanem állapot, és kellő akarattal, orvosi segítséggel elmulasztható.
Mindezt azért mondtam el, hogy az emberek ne nézzék bolondak azt, akit pszichésen kezelnek, vagy nyugtatót szed. Egy betegséggel szembenézni sokkal bátrabb dolog, mint a szőnyeg alá söpörni. Nem mer mindenki segítséget kérni. Én az első pillanatban éreztem és jeleztem, hogy baj van, és az idő nagyon fontos tényező.
Vannak, akik 10-15 évig pánikbetegek, elvesztik munkájukat, és évekig nem mozdulnak hazulról. Nekem van hitem a gyógyulásban, és az én röpke” fél évem szinte rekordnak számít. Általában 1-2 év után enyhül a betegség. Persze, mint minden, ez is emberfüggő. Mert minden az emberen múlik. Na meg a tudatalattin, ami ismeretlen, ámde nagyon okos találmány”.
