Életmód

Egy önfeledt pillanat

Te is szeretnél csatlakozni a Nő – természetesen akcióhoz? Szerinted is jó valóságos nőnek lenni?

Ha igen, küldd el nekünk egy képedet, ami szerinted arról szól, hogy jól érzed magad a bőrödben és a világ úgy kerek, ahogy van!

Aminek címe akár ez is lehetne: Egy önfeledt pillanat!

A pályázók kizárólag saját pályázati anyaggal vehetnek részt a pályázaton.

A pályázók a pályázati anyagok feltöltésével kijelentik és szavatolják, hogy azok nem sértik harmadik személyek szellemi alkotásokhoz fűződő, így különösen szerzői és szomszédos jogait, valamint személyiségi vagy egyéb személyhez fűződő jogait, így különösen szavatolja, hogy a feltöltött anyagok nem tartalmaznak semmiféle olyan utalást vagy elemet, amely a jó hírnévvel, a névviselés jogával, a képmás védelmével, üzemi, üzleti vagy magántitokkal, kegyelettel kapcsolatos, vagy rágalmazási, becsületsértési, sajtójogi, illetve egyéb hasonló természetű igényre adhat alapot.

A pályázók teljes kártérítési felelősséggel tartoznak harmadik személyeknek a Sanoma Budapest Kiadói Rt-vel szemben támasztott ilyen természetű igényeivel kapcsolatban.

A pályázó a pályázati anyag feltöltésével a mindenkor hatályos szerzői jogi szabályozással összhangban visszavonhatatlan és díjfizetést nem igénylő hozzájárulását adja ahhoz, hogy a pályázati anyagot a Sanoma Budapest Kiadói Rt. az általa kiadott elektronikus és nyomtatott sajtótermékekben kizárólagos joggal nyilvánosságra hozza, felhasználja, átdolgozza, hasznosítsa, illetőleg mindezekre – egészben vagy részben – harmadik személynek engedélyt adjon.

A Sanoma Budapest Kiadói Rt. a pályázó által feltöltött pályázati anyagot semmilyen körülmények között nem juttatja vissza, és a pályázati anyaggal kapcsolatban felmerült költségeket sem téríti meg.
A Sanoma Budapest Kiadói Rt. a feltöltött pályázati anyagokat véglegesnek tekinti, azonban jogosult – de nem köteles – azokon az általa történő felhasználás céljából saját belátása szerint utómunkákat végezni.

A pályázati anyagok a Nők Lapja Cafe honlapján jelennek meg. A pályázók tudomásul veszik, hogy csak azok a pályázati anyagok jelenhetnek meg, amelyeket a Nők Lapja Cafe munkatársaiból álló zsűri arra előzetesen alkalmasnak ítélt.

A pályázati anyag feltöltésével a pályázók hozzájárulnak ahhoz, hogy a Sanoma Budapest Kiadói Rt. a pályázók által a pályázaton való részvétel feltételeként önkéntesen megadott adatokat – mint a pályázók nevét, lakcímét, telefonszámát és e-mail címét – a pályázat lebonyolításával összefüggésben felhasználja. A pályázók egyúttal kijelentik, hogy kizárólag valós adatokat adtak meg, és tudomásul veszik, hogy a Sanoma Budapest Kiadói Rt. a valótlanul megadott adatokból származó bármilyen következményekért felelősséget nem vállal.

További szép napot kíván:
a Nők Lapja Cafe

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top