Életmód

Csoki, ahogy még nem kóstoltad

Dél-Amerikában, az Azték Birodalomban, ott találtak rá a hódítók a sötét színû italra, amelyet az aztékok erõsítõnek ittak. Hozzáadtak egy kis kukoricalisztet, paprikát, borsot és vizet, és "XOCOATL" -nak nevezték el.

Az európai gyomornak ez túlságosan egzotikus ízű volt, ezért egy igencsak leleményes szakács víz és méz vagy nádcukor hozzáadásával finom ízű „csokoládé italt” kevert belőle. Megszületett a „chocolata”, egy hígabb, édesebb ital. Szinte fél évszázadon át a spanyol udvar privilégiuma maradt.

Finom íze nagy népszerűségre tett szert az oda látogató uralkodók körében, ezzel megalapozva a kakaó világhírnevét. 

A spanyol uralom hanyatlása után kezdett elterjedni Európában a kakaó elkészítésének titka. A 17. században a legelőkelőbb hercegek udvaraiban – pl. Angliában, Belgiumban, Svájcban, Franciaországban – rövid időn belül olyan kulináris élvezetté vált, amit csakis nemesi körök számára tartottak fenn. A 18. század közepére aztán olyannyira elterjedt a csokoládé ital, hogy hamarosan a kávéházakban is hozzáférhetővé, az Újvilág meghódításával pedig széleskörűen ismertté vált.
Azonban csak az ipari forradalom, a technikai fejlődés révén válhatott a csokoládé szélesebb rétegek számára elérhetővé.
A 19. század közepén megszületett a táblás csokoládé, ami az egyik legkedveltebb és legnépszerűbb édességgé nőtte ki magát.

Legalább ilyen fontos pillanat volt a csokoládé hazai történetében három lágy, varázslatos íz megjelenése.

Csoki feketében
Az étcsokiktól elvárt karcos íz omlós és szédítő élménnyé válik. Markáns kakóbabtartalom és izgalmas olvadó érzés. A legtöbb, amit elvárhatunk.


Csoki világosbarnán
Simogató, selymes íz, egyszerre édes és markáns. Csoki, amelyiktől egyszerűen jó kedved lesz.


 

Csoki narancsos árnyalattal
Észvesztően izgalmas, roppanó csoki, apró narancsszemcsékkel. Egyszerre felpörget és elszédít. Csoki, ahogy még nem gondoltál rá.

A szenzációs csokitrióból szinte nem is lehet választani, csak harapni, ízlelni, andalodni….

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top