Életmód

Újra nyílik a Liliom

Folytatódik a szervezett méhnyak-szûrõvizsgálatok részvételi arányának növelését célzó Liliom program.

Az első ízben 2005. szeptemberében indult kezdeményezés minden idők egyik legeredményesebb szűrőprogramjának bizonyult. Hatására jelentősen megnőtt, az adatok szerint 4,2 %-ról 8,5 %-ra emelkedett, és így megduplázódott a méhnyakszűrésen résztvevő hölgyek száma. A hölgyek szűrővizsgálaton történő megjelenését nyereményjátékkal is motiválták: a kampány első időszakában a nyereményjátékon 17 549 hölgy vett részt. A fődíjat, a személygépkocsit egy debreceni asszony nyerte. A program első időszakának legnagyobb eredménye, hogy a mostani szűrésen résztvevők 51 %-a eddig még sosem vett részt nőgyógyászati szűrővizsgálaton. A becslések alapján az érintett hölgyek 20-30 %-a magánnőgyógyászaton végezteti el a vizsgálatot, a nagyobb hányad viszont sajnálatos módon sehol.

A rosszindulatú daganatos betegségek Magyarországon az összes haláleset mintegy egynegyedét okozzák. A daganatos halálozás mérséklésének egyik legígéretesebb stratégiája a lakosság szűrővizsgálata, azaz a panaszmentes személyek időről-időre megismételt vizsgálata a betegség fennállásának valószínűsítése, vagy kizárása céljából. A szűrővizsgálattal megelőzhető a betegség halálos kimenetele, mivel korábban szakorvoshoz juttatja a kezelésre szoruló betegeket, mintha a tünetek, vagy panaszok miatt orvoshoz fordultak volna, ezáltal javítva a teljes gyógyulás esélyeit. A méhnyakrák és annak megelőző állapotai egyszerű, fájdalommentes és ingyenes rutinvizsgálattal biztonsággal kimutathatóak, mielőtt még tüneteket vagy panaszokat okoznának. A betegség legrövidebb kialakulási ciklusa is 4-5 éves folyamat, ezért amennyiben 3 évente legalább egyszer szűrővizsgálaton vesz részt a páciens, növeli az esélyét a korai felismerésnek és a teljes gyógyulásnak.

A “21 lépés a magyar egészségügy megújításáért program”, és a Nemzeti Rákellenes Program egyik fontos célja, hogy a kb. 2,4 millió 25-65 év közötti hölgy szűrővizsgálatokon való részvételét jelentősen növelje, amivel megakadályozható többszáz nő idő előtti halála. A Népegészségügyi Program keretében működő lakossági szűrővizsgálat személyes meghíváson és követésen alapuló szervezett vizsgálat-sorozat. Az évente mintegy 1 millió személy szűrővizsgálatának személyi és tárgyi feltételeit: nőgyógyászati vizsgálóhelyeket, citológiai laboratóriumokat, továbbá a megkívánt diagnosztikai és kezelési hátteret az egészségügyi ellátórendszer biztosítja.

Az Országos Tisztiorvosi Hivatal és a főtámogató Lilly Hungária által irányított hat hónapig tartó Liliom program ezúttal – az egészségügyben egyelőre szokatlan módon – széleskörű PR- és marketingkampánnyal igyekszik megszólítani az érintetteket. A televíziós és rádióspotok, és direkt újsághirdetések mellett a kampány arcaiként ismert Zsuzsa keresztnevű hölgyek közreműködnek majd. A választás nem véletlenül esett rájuk: a Zsuzsanna név jelentése ugyanis liliom. A Zsuzsák különböző korosztályokat képviselnek, így reméljük valóban minden korosztályhoz szólnak.

Varga Zsuzsa énekesnő:
„Hogy miért csatlakoztam a Liliom-programhoz? Mert az egészség és az élet mellett soha nem lehet eleget kampányolni. Mert a fiataloknak, a húszas éveikben járó lányoknak szeretnék üzenni. Elmúltál 25? Akkor már itt az ideje, hogy látogasd rendszeresen az orvosodat. Ez tényleg ilyen egyszerű!”

Rácz Zsuzsa, író, újságíró:
„Én minden évben elmegyek méhnyak szűrésre. A méhnyakrák nagyon korán felfedezhető rendszeres szűréssel – én ennek köszönhetem, hogy teljesen felépültem, és ma ennek a kampánynak is a részese lehetek. A barátnőim az én példámon keresztül tanulták meg, hogy nem érdemes kihagyni egyetlen évet sem, mert élni jó és még sokáig szeretnénk élvezni egymás társaságát.”

Nyertes Zsuzsa, színésznő: „Két éve játszom a Vagina-monológokban, ami a testi-lelki egészségről is szól. A darab megváltoztatott, más nő lettem és másként figyelek a dolgokra. Nyitottabb lettem: a Liliom-program is a nyitottságról szól, csak az egészségre levetítve, így boldogan mondtam igent.”

Mary Zsuzsi, énekesnő: „Soha életemben nem voltam beteg, csak akkor voltam kórházban, amikor a gyerekeimet világra hoztam. Viszont éppen a gyerekeimnek tartozom annyival, hogy vigyázok magamra, elmegyek a szűrővizsgálatokra, hogy sokáig örülhessek nekik és még az ő gyerekeiknek is. És ez minden anyának kutyakötelessége! Vigyázzunk magunkra, amíg csak lehet!”

A programban részt vesz a Lilly Hungária gyógyszergyár is, amelynek ügyvezető igazgatója szintén személyes érintettséggel indokolta, miért fontosak számára a rákellenes törekvések. „Édesanyám ebben a betegségben szenvedett, és sikeresen meggyógyult. Én valójában ennek hatására lettem orvos” – mondta Dr. Szabó László, és hozzátette, ebben az ügyben arra is törekszik, hogy a programhoz kapcsolódó rendezvények sok érdeklődőt vonzzanak.

„Célunk, hogy a „Liliom II” végére ismételten legalább a duplájára emeljük a szervezett szűrésen megjelenő hölgyek számát” – mondta el Kökény Mihály népegészségügyi kormánymegbízott a programot bejelentő sajtótájékoztatón. 
 


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top