Életmód

Festésre született

Nem ritka, hogy egy példás, fordulatokban gazdag sors erõt ad a közösségnek. Szekeres Jánosné Marikának két agymûtétje volt. Hihetetlen élni akarásával olyan egyéniség, akit szülõfaluja apraja-nagyja ismer, elismer, tisztel. Õ az, akit meggyógyított a festés: az a boldogsága, az éltetõje.





– Soha nem voltam beteg, nem jártam orvoshoz – meséli Marika. – Ötvenkét évesen egyszer csak azt vettem észre, hogy néha elvesztem az egyensúlyom, éjjelente arra ébredek, nem kapok levegőt. A furcsa tünetek egyre gyakrabban jelentkeztek, majd állandósultak, de nem küldtek sehova. Később romlott a hallásom, aztán hirtelen, szinte egyik napról a másikra megsüketültem az egyik fülemre. No akkor, két évvel a tünetek jelentkezése után, végre bejutottam a debreceni fülészetre. Hosszas kivizsgálás, negatív leletek. Mígnem az egyik orvosnak eszébe jutott, hogy megnézzék a fejem komputertomográffal – elhallgat. Hófehér zsebkendőjével törölgeti bénult arcát, könnyező szemét, száját.

– Óriásit fordult velem a világ, amikor azt mondták: agydaganat. Megrémültem. Sírtam, rettegtem, éreztem, megérint a halál szele. Két napig éltem ebben a félelemben. Valójában nem a halál tényét utasítottam el, hanem az töltött el szomorúsággal, hogy itt kell hagynom a két gyönyörű unokámat. De az ima erőt adott. Megnyugodtam. Elfogadtam a betegséget, rábíztam magam az orvosokra. Úgy fölgyorsult minden, hogy morfondírozni sem volt időm. Nyolc nap múlva ott feküdtem a műtőasztalon. Én, aki soha nem voltam beteg. Mikor magamhoz tértem elmondták, hogy operáció közben, az erős vérzés miatt nem tudták teljesen eltávolítani a daganatot. Azt, hogy a klinikai halál is beállt, csak napokkal később tudtam meg. Béna lett az arcom, járókerettel tudtam járni, mégis örültem minden pillanatnak. Máig áldom dr. Szabó Sándor ideggyógyász és dr. Csécsei György, dr. Somogyi Éva agysebészek nevét, akik megmentették az életem, és hat év múlva újra operáltak – mosolyog és látni rajta, teljesen jól van.





– Az újraéledés, a sikeres műtét, az orvosok tudása, a gyógytornász kitartása mellett engem a hitem és a festészet gyógyított meg. A lábadozás alatt ismét ecsetet vettem a kezembe. Egymás után születtek az új képek. A pszichológus biztatott. Mesélt a művészetterápiáról, a család pedig segített és elfogadta, hogy 1992 óta ez az életem. A faluban és a környező falvakban is voltak kiállításaim.



A képeim eljutottak New Yorkba, Torontóba, Ausztriába. Rendszeresen részt veszek a Nemzetközi Egyeki Alkotótáborban. Van három tanítványom. Kalmár Kinga, Homonnai Rita mellett Lilla unokámra vagyok a legbüszkébb – áradozik, aztán körbevezet, mutatja a képeit. Mi meg nézzük, elgondolkodunk, miként fér meg egymás mellett a csatajelenet és a hortobágyi táj, a csendes Tisza és a vadállatok dulakodása, Petőfi és János Pál pápa portréja, a vágtázó lovak és az utolsó vacsora. Mire körbejárjuk a ház minden helyiségét, megérkeznek a tanítványok. Marika közéjük ül, megszűnik számára a világ, magyaráz és fest.
Szekeres János nézi, áll mögötte, büszkén, egyenes háttal. Mikor kikísér, így búcsúzik:

– Negyvenhat év nagy idő. Azóta vagyok büszke a feleségemre. Csendes, nyugodt, de erős asszony. És nemcsak nekem, a fiainak és az unokáknak, hanem a közösségnek is jó, hogy meggyógyult. Hogy újraéledt! És nem csupán a testében, hanem a lelkében, szellemében is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top