Életmód

Harmonikus szex = életerõ, szépség, egészség

Több mint testi öröm – fizikai és lelki egészség, szépség és fiatalság. Erõteljesebb életigenlés, önbizalom, kiegyensúlyozottabb emberi kapcsolatok. Összegyûjtöttük, mit nyújt a harmonikus, stabil és kielégítõ szexuális élet.





A szexualitásnál nincs intimebb és bensőségesebb emberi tevékenység. Életünk egyik legfontosabb területe, ezért elengedhetetlen, hogy egészségesen működjön. Arra azonban, hogy mi számít egészségesnek, nincs konkrét recept. Nem egyformák az igényeink, ezért lehet jó a szex akkor is, ha sportot űzve belőle virágról virágra szállunk, vagy ha egy szexuális segédeszköz hoz pillanatok alatt kielégülést. Kiegyensúlyozottnak viszont csak akkor nevezhető, ha azon túl, hogy rendszeres és örömteli, érzelmi alapja is van, és teljes biztonságban érezzük magunkat benne, általa.
A kiegyensúlyozott szexuális élet – áldás.
A kielégítő, rendszeres és harmonikus szex szinte minden életterületünkre jótékony hatással van. Mivel azonban minden ember más, így ezek a hatások sem egyforma intenzitással jelentkeznek életünkben.

Fogyaszt

Egy kiadós szeretkezés során körülbelül 200 kalóriát égetünk el. A szex tehát örömteli sport, és ha még egy picit visszafogjuk mellette a táplálkozásunkat is, hatásos fogyókúra lehet.







Korábbi cikkeink a témában

Tényleg fogyaszt a szex!
A szexuális energiák egyensúlyáról
Hogyan legyek fesztelen a szexben?
Színpompás szexualitás
15 tipp, hogyan legyünk jobbak az ágyban




 


 


 


 Egészségessé és ellenállóvá tesz





• Erősíti az immunrendszert: A szeretkezés és a csókolózás hatalmas mennyiségű endorfint szabadít fel szervezetünkben, amely erősíti az immunrendszert, így ellenállóvá tesz a kórokozókkal, az influenzával és sok egyéb betegséggel szemben.
• Oldja a görcsöket és csökkenti a fejfájást: Az endorfin fájdalomcsillapító hatású, így a boldogító szeretkezés oldja a görcsöket és enyhíti a fejfájást. A kényszeredett szex azonban görcsössé tesz, és fejfájást okozhat.
• Energikussá tesz: A rendszeres nemi életet élőknek sokkal jobb az étvágyuk, és fizikailag aktívabbak.
• Javítja az anyagcserét: A szex emeli a vérnyomást, fokozza a vérkeringést, így több oxigén jut a szövetekhez, ami javítja a sejtek anyagcseréjét.
• Harmonizálja a hormonháztartásunkat: Szeretkezés és orgazmus hatására a hormontermelő mirigyeink aktívabban és kiegyensúlyozottabban működnek. Az egészséges hormonszint számos komolyabb probléma megelőzője lehet, ráadásul alapfeltétele a megtermékenyülésnek is.
• Tisztítja az orrot: A nemi izgalom hatására szaporábban és mélyebben lélegzünk, így kitisztulnak a légutak.







Fiatalít


A kiegyensúlyozott szexuális élet oldja a feszültségeket, relaxál, növeli a bensőségesség érzését, és ezzel segít megőrizni fiatalságunkat. Egy skót kutató, David Weeks szerint heti három szeretkezés akár 10 évet is fiatalíthat. Vizsgálatai során kiderült, hogy az öregedés késleltetésének a rendszeres testmozgást követő második legmeghatározóbb tényezője a gyakori szeretkezés. Egy ugyancsak brit tanulmány szerint minél sűrűbben éli át valaki az orgazmust, annál tovább él. A félrelépések, illetve a különböző partnerekkel folytatott alkalmi kalandok azonban stresszt és szorongást okoznak, így hiába éljük át rendszeresen a testi kielégülést, nem lassul az öregedés folyamata, sőt a feszültségek miatt előfordulhat az idő előtti öregedés is.

Növeli a vonzerőt

A szexuálisan aktív szervezet nagy mennyiségű feromont bocsát ki. Ezek olyan hormonális, kémiai anyagok, amelyek tudat alatti jeleket közvetítenek az ellenkező nem felé, természetes vonzódást, szexuális vágyat és érzelmeket ébresztve fel benne. Ezért van az, hogy minél intenzívebb a szerelmi életünk, annál többen érdeklődnek irántunk.

Boldogít

A szeretkezés során felszabaduló endorfin vagy boldogsághormon pontosan úgy dobja fel szervezetünket, mint a drogok. Mindent jobb színben látunk, hangulatunk emelkedettebb lesz, és hatására az öröm és az elégedettség érzése tölt el. Termelése az érintések során fokozódik, ezért a gyengédség és a kielégítő szex a legjobb és legfelszabadítóbb boldogságforrás. A harmonikus szexuális élet csökkenti továbbá a depressziót, a szenvedélybetegségeket és az egyéb függőségeket.







Nyugtat és stabilizál


A nyugtató és stresszoldó endorfin mellett orgazmus hatására ugyancsak nagy mennyiségben szabadul fel az oxitocin nevű hormon is, amely idegnyugtató és oldja a félelmet. Hatása hosszabb távú, így könnyebben vesszük az élet megpróbáltatásait, ami erőt ad, növeli az önbizalmunkat, és ezáltal minden területen sikeresebbé válhatunk.

Javítja kapcsolatainkat

Az oxitocin erősíti a párunkhoz való kötődést és a hűséget. A kielégítő szex azonban nem csak a partnerkapcsolatot segít elmélyíteni. Ha a szexuális életünk harmonikus, optimistábbak, vidámabbak és kiegyensúlyozottabbak vagyunk, ami kihat a családi és egyéb társas kapcsolatainkra, sőt munkánkra és egész életminőségünkre is. Mivel elnézőbbek vagyunk másokkal, szívesebben nyitunk az emberek felé, így könnyebben teremtünk velük kapcsolatokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top