Életmód

Nõ a volán mögött

Voltál már olyan helyzetben parkolás közben, hogy legszívesebben megkértél volna egy járókelõt, végezze el helyetted a mûveletet? Hidd el, a nõi autóvezetõket nemcsak a férfiak, de a nõk jelentõs része is ügyetlen sofõrnek tartja. Vajon miért?





Óvatosan száguldozva

Csúnya előítélet, hogy a nők nem tudnak vezetni – és bár lehet, nem értesz vele egyet, mégis befolyásolhat a vezetésben. Pedig a gyengébb nem képviselőjeként is meg tudod tanulni ugyanazt, mint a férfiak – csak máshogy. A nők általában megfontoltabban, óvatosabban vezetnek, mint a férfiak. És ez nem csak sztereotípia. Biztos a saját sofőri stílusodon is észrevetted már, hogy nem száguldozol, nem „túráztatod” a motort feleslegesen. Semmi baj azzal, ha úgy vezetsz, ahogy azt az autósiskolában megtanították, de néha kipróbálhatod, milyen bátornak lenni.
„A nők kevésbé értik a vezetést, ezért vezetnek gyengébben a férfiaknál, nem áll olyan közel a személyiségükhöz” – foglalta össze egy 2000-ben készült kutatás egyik interjúalanya lexikonba illő tömörséggel a női sofőrökkel szembeni előítéletek lényegét. Ugyanebből a vizsgálatból az is kiderült, hogy a „jó vezető” gyakran mást jelent a két nem képviselői számára: sok férfi úgy gondolja, a nők türelmesebbek és együttműködőbbek a közlekedésben, ami hiányzik belőlük, az a versenyszellem és a határozottság. Egyszerűen arról van szó, hogy a közlekedés férfivilág: férfiak alkották a szabályait, nagyon sokáig csak ők voltak a résztvevői, s ma is férfiakra kitalált módszerekkel tanítják. Általában rosszul, ami az egyik oka annak, hogy sokan úgy látják, feltűnően sok az utakon a rossz női sofőr.







Ajánljuk:

• Profi tanácsok a Vezess.hu-tól »
• Legalább játssz parkolósat! »
• Nők a férfiak ellen! »
• A szőkék jobban vezetnek (állítólag) »
• Légy hű a nemedhez! »

Más vagy – másképp is vezetsz

Valóban van különbség a férfiak és a nők között. A járművezetőnek fontos tudni, érezni, hogy mekkora a kocsi, amit vezet, mekkora az a hely, ahova kényelmesen be tud állni. Ez a fajta becslési készség genetikus alapok miatt rosszabb a nőknél, mint a férfiaknál. Míg az erősebbik nem jobban boldogul a térképpel, elsőre megtalálja a keresett utcát, ahol a kocsit hagyta, és a kétdimenziós vázlatokat is könnyedén el tudja képzelni térben, addig a nők térlátása sokkal gyengébb. Ez a magyarázat arra, miért nem tudsz eligazodni a térképen – legfeljebb ha beforgatod a megfelelő irányba –, s miért nem tudsz tolatva parkolni. Utóbbihoz ugyanis nemcsak azt kell érzékelni, hogy milyen hosszú vagy széles az autó, hanem azt is pillanatok alatt fel kell mérni, hogy hátramenetben merre mozdul az autó eleje és merre a hátulja. Ezért van az is, hogy az építészmérnökök 85 százaléka férfi – ők ugyanis gond nélkül el tudnak képzelni térben egy kétdimenziós rajzon ábrázolt épületet –, s az olyan, fejlett térérzékelést követelő szakmákban is, mint például a repülésirányítás, nagyon kevés a női „versenyző”.


Pocsék parkolás, kisebb veszély

A nők közmondásosan pocsék parkolási technikája a rossz becslési képességeikből és a feszélyezettségérzetükből is adódik. Tapasztaltad már, hogy nyugodt körülmények között, ha nem figyelnek kárörvendő járókelők és ideges autósok, a te is könnyen parkolsz? Ladik László 32 éve oktat gépjárművezetést, s fontosnak tartja, hogy a két nem képviselőit különböző feladattípusokkal tanítsa. Mint mondta, a nőknek nem szabad sorozatos, hirtelen váltakozó feladatokat adni, mert a „most forduljon jobbra, aztán gyorsítson, majd balra kanyarodás után húzódjon félre, és álljon meg” feladathalmozás zavarja a rendszerszerető nőket. A meggondolt feladatkiadással azonban a lányok kevesebb óraszám után szerzik meg a jogosítványt, mint a fiúk.






Jobbról jobb

Mielőtt viszont párod kárörvendve elmerülne a vezetői „hiányosságaid” elemezgetésében: akad, amiben bizony jobb vagy náluk. Például biztonságosabban vezetsz – olyannyira, hogy ez a női autótulajdonosok alacsonyabb biztosítási díjaiban is megmutatkozik –, s nem csak azért, mert eleve a biztonságra törekszel, azaz óvatosabb vagy. Szélesebb a látómeződ, azaz a férfiakénál jobb a perifériás látásod. Ez az oka, hogy sokkal kevesebb oldalról érkező ütközéses baleset ért már, ha egyáltalán ért. Ezenkívül könnyebben meg tudod osztani a figyelmedet is, azaz képes vagy egyszerre több dologra is koncentrálni, ami az utakon nem éppen hátrány.






Szólj hozzá a fórumokhoz!

• Bal oldalon parkolás? »
• Parkolási praktikák »
• Beparkolni jaj de nehéz! »

Kérdezd szakértőnket!

• Kovács Tamás gépjárművezető-oktató »
Egy megoldás

Bernben a hatóságok segíteni próbálnak a nők parkolási problémáin. Külön nőknek fenntartott parkolóhelyeket festettek rózsaszínre, és az útpadkára virágokat ültettek. A megkülönböztetett placcokat a bejáratnál alakították ki, hogy ezzel is segítsék a gyengébbik nemet, és minél hamarabb megtalálják az autójukat.


Tanács

Ne törődj a kollektív előítéletekkel, miszerint a nők a társadalmi elnyomottságukból származó feszültséggel veszélyeztetik a közlekedésben részt vevőket. Bízz magadban, és hidd el: nem vezetsz, nem parkolsz rosszabbul, sőt körültekintőbb vagy, és jobban betartod a szabályokat. Az, hogy nem mindig tudsz uralkodni az érzelmeiden, ne okozzon problémát a számodra, hiszen hány férfi társadat láthatod nap mint nap az utakon a kezüket rázva, magukban káromkodva.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top