Életmód

A kisbabám, a félelmeim és én

Ideje ráébrendnünk, hogy a szülés nem csupán kórházi eszközökkel levezetett, fájdalmas folyamat lehet, hanem életünk egyik legbensõségesebb, misztikus élménye... Klikk!

De sajnos eddig kevés információ állt a rendelkezésünkre arról, miként juthatnánk közelebb a saját csodánkhoz. Hadd mutassuk be Grandpierre Aranka transzperszonális pszichológust és négygyermekes édesanyát, aki bejárta ezt az utat.

Koronczai Lilla újságíró: Fogadjunk, hogy már kamaszlányként is gyerekekről álmodtál!


Grandpierre Aranka transzperszonális pszichológus: Tévedsz, lelkileg nagyon is kemény, fiús alkat voltam, már az édesapám is fiúnak várt. Serdülőkoromban akadtak is problémáim a nőiességemmel. Attól például, hogy a férfiak bámulják a melleimet, rosszul voltam. Az első szülésem sokat segített abban, hogy jobban megbarátkozzam önmagammal.


Lilla: Húszévesen szülted az első kislányodat. Hogyan készültél fel a nagy eseményre?


Aranka: Elolvastam egy csomó könyvet, de, arról, hogy valójában mi fog történni, továbbra sem volt fogalmam. Az orvosomhoz fordultam felvilágosításért, aki azt felelte: ha ötperces fájásokat érzek, vagy elfolyt a magzatvizem, menjek be a kórházba, a többit bízzam rá. Közölte, hogy gátmetszést fog alkalmazni, és ha félek a fájdalomtól, kérhetek epidurális érzéstelenítést. Ezt ösztönösen elutasítottam. Csak később tudtam meg, milyen jól tettem. Az érzéstelenítő ugyanis a babát is elkábítja. Ezért nem azt fogja megtanulni, hogy a fájdalmat örömmé alakítsa át, hiszen ez a katarzis lényege, hanem azt, hogy ha valami fáj neki az életben, majd kap valami külső segítséget… Hát így indultam neki a szülésnek. Felfeküdtem az ágyra, az orvos megvizsgált, majd távozott, hogy szóljanak neki, amikor megindultak a tolófájások. Csakhogy, amikor szükség lett rá, ki volt kapcsolva a mobilja. Képzelhetitek! A baba nagy energiákkal készül kirobbanni a világra, és egyszer csak azt a parancsot kapja, hogy állj, orvos nélkül veszélyes! Ez nyilvánvalóan nagy riadalmat keltett benne, így kisgyerekként minden ismeretlentől, újdonságtól bepánikolt. Csak évek múlva tudtam oldani a beléivódott szorongást.



Hoppál Bori testtudat-oktató: Tanultál az esetből?


Aranka:
Már pedzegettem, hogy másképp is lehetne szülni, ennek ellenére a következő babámat még hasonló körülmények között hoztam világra. Éjfélkor felhívtam az orvosomat, azt mondta, külföldön van, de reggelre hazaér. Menjek csak be a kórházba, majd az ügyeletes felvesz. Ismét felfeküdtem tehát a szülőágyra, és amilyen halkan csak tudtam, vajúdtam. Nem akartam a szülésemmel senkit sem zavarni. A poklok kínját éltem át, mire megjött az orvos. Fel volt háborodva, amiért nem kötötték be az érzéstelenítőt, majd azonnal kinyomta belőlem a babát. Abban a helyzetben a tudása legjavát nyújtotta, éppen eléggé stresszelte a szenvedésem. Nem érthette, hogy azért éltem át óriási fájdalmat, mert nem éreztem magam biztonságban. Ilyenkor az ember izmai befeszülnek, a méhszáj nem akar tágulni, mintegy ellenálltam a fájásoknak vagy inkább menekültem előlük… Ha biztonságban éreztem volna magam, bizonyára rá tudtam volna hangolódni a testemre, így a fájdalom, azaz a méhösszehúzódások ellenségből baráttá, segítővé válhattak volna.







Grandpierre Aranka négy gyermekével



Bori: Úgy gondolom, az orvosok többsége pontosan a lényeget nem érti. Azt, hogy a szülés a kismama életének legbensőségesebb, leggyönyörűbb élménye. Semmi másra nincs szüksége, „csak” háborítatlan körülményekre és támogató segítőkre. Ahogy az dédanyáink idejében volt. Miért kellene egy kismamának úgy szülnie, hogy másokat ne zavarjon? Ilyenkor az egész világnak körülötte kellene forognia, hiszen mi lehet fontosabb annál, mint hogy új élet jön a világra? Tudni kell, hogy nyugodt körülmények között a szülés megváltozott tudatállapotban zajlik. Az édesanya ilyenkor kizárólag befelé figyel. Ha bármilyen külső hatás – újabb méhszájvizsgálat, egy rossz szó vagy kérdés – kilendíti ebből a nyugalmi állapotból, nehezen tud újra belemerülni a szülésbe.


Aranka: Ezek után úgy döntöttem, megállunk a második gyereknél. Eltelt azonban néhány év, és a házasságunk kezdett nagyon „leülni”. Én kerestem magamnak egy hobbit, táncolni kezdtem, mert úgy éreztem, szükségem van az önkifejezésnek erre a formájára. A tánc segített abban, hogy elfogadjam a testem. Ekkor tudatosult bennem, hogy mások szépnek láthatnak. Ez jót tett az önbizalmamnak, és hamarosan újra fellángolt a szerelmünk. Ennek gyümölcse lett a harmadik gyermekem. Amikor megszületett, tanulmányokba kezdtem a Transzperszonális Pszichológia és Légzés Intézetnél, ahol olyan légzéstechnikákat tanítottak, amelyek meggyorsítják, és meg is könnyítik a szülést. Itt találkoztam először azzal a nézettel, hogy az ember összes problémája visszavezethető a fogantatása és a születése között, valamint a szülés során őt ért érzelmi hatásokra. Ha így van, gondoltam, megpróbálom utólag „korrigálni” a gyerekeimet. A nagylányaimat többször is levittem meditatív állapotba, és amikor magzati helyzetbe helyezkedtek, újra megéltük a születés élményét. Csakhogy most már pozitívan! Remélem, örökre átíródott a lelkükben a negatív minta.


Lilla: Gondolom, a harmadik és negyedik gyermekedet már otthon, háborítatlan körülmények között szülted?


Aranka: Igen, bár előbb még próbálkoztam az orvosommal, hátha megérti a szempontjaimat. Ne metsszen gátat, ne vizsgáljon többször, tegyék a hasamra a babát, mielőtt elvágják a köldökzsinórt stb. Az volt a válasz, hogy majd a helyszínen szóljak. Erre viszont nem biztos, hogy abban az állapotban képes vagyok, így az otthonszülés mellett döntöttem. Az orvos nem győzött rémisztgetni az esetleges komplikációkkal, nem tudta, hogy én nem ezektől félek, hanem a fájdalomtól. Végül beleegyezett, hogy ha bármilyen probléma adódna szülés közben, fogad a kórházban. Mindkét szülésem gyönyörűen sikerült. Otthon tökéletes biztonságban éreztem magam. A segítőim, a bába és a dúla már az előszobában szögre akasztották az énjüket, és ha kellett, négy órán át négykézláb mászkáltak körülöttem, meleg vizes borogatásokat tettek rám, hogy enyhítsék a fájdalmamat, masszírozták a félelempontomat a derekamban, és mondanom sem kellett, hogy szomjas vagyok, már hozták az innivalót. Nekem kizárólag magamra és a babára kellett figyelnem. És a fájdalom szépen lassan feloldódott valami intenzív érzésben, amelyet leginkább szeretet-extázisnak neveznék. Úgy borított el, és repített egy másik világba, hogy azt szavakkal kifejezni sem tudom. Nagyon hálás vagyok, hogy ezt a katarzist megélhettem. Hozzáteszem, négy és fél kilós fiút hoztam a világra úgy, hogy a gátam sértetlen maradt, olyan gondosan masszírozták.


Lilla: A nagyobb gyerekek részesei voltak az élménynek?


Aranka: Igen, a szülés végén behívtuk őket a szobába. Amikor megpillantották a pocakomon szuszogó babát, és az arcomon a boldogságot, felcsillant a szemük. Tudtam, hogy a féltékenységnek írmagja sem maradt bennük. Egyébként az utolsó szülésemnél már annyira biztos voltam a dolgomban, hogy előre megéreztem: ma világra jön a fiam. Lefektettem a gyerekeket, megfürödtem, és fél óra múlva valóban megkezdődött a vajúdás. Ekkor hívtam fel a segítőimet. Ez volt a legintenzívebb, de leggyönyörűbb élményem. Egy angyal született belőle, Gabriel, aki most itt ugrál az ölemben.


Bori: Egy háborítatlan szülés a lehető legideálisabb indulás a kisbabának, meghatározó élmény az anyának, de azt gondolom, hogy talán édesanyáinkat és nagymamáinkat is gyógyítjuk vele. Az ő negatív élményeiket is átformálhatja az újra átélt csoda, ha éppen jelen vannak, de akkor is, ha „csak” átérzik a történések jelentőségét. Így generációk gyógyulhatnak egyszerre… Aranka történetében számomra az a legszebb, ahogyan a szülésélményein keresztül végül rátalált a saját útjára. A várandósság, a szülésre való felkészülés nem más, mint önismereti munka, amelynek során személyiségünk jelentős érési folyamaton megy keresztül. Azt mondják, amikor egy nő gyermeket szül, akkor nő fel végleg. Én még azt is hozzátenném: ahányszor szül, annyiszor válik új, még tudatosabb emberré. Ami nagyon fontos, hogy a szülés során megélt intenzív szeretetélményt a hétköznapokban újra és újra elő tudjuk hívni. Hagyjuk, hogy a gyerekeink gyengédségre és szeretetre tanítsanak bennünket!








Beszélgess velünk!


Ha kedvet érzel ahhoz, hogy bármilyen, a nőiességet érintő problémádról elbeszélgess velünk, kérjük, jelentkezz a következő e-mail címen: l.koronczay@sanomabp.hu. Szeretettel várunk!





Még több az e heti Nők Lapjából:





• Zsonglőrködés az idővel »
• Ikrek, lombikból »
• Nagy őszi egészséghoroszkóp »
• Gondoljunk a télre! »
• Ahogy Jennifer Lopez és Marc Anthony éli »
• Én azt mondom, mire ő azt gondolja…»
• Szulák Andrea gyermeke már öt hónapos »
• Munkamegbeszélés az ágyban » 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése