A gesztust, a törődést, a gondoskodást értékelik, és nem foglalkoznak egy cseppet sem azzal, hogy mit is kezdenek majd azzal amit éppen az imént bontottak ki. Rendkívül nehéz feladat tehát kifürkészni, hogy valójában mit is akarnak. Örömük őszinte, nem olvasható le még a legkisebb arcrándulásból sem, hogy az ajándék valóban elnyerte-e a tetszésüket.
Miközben mi, átlagos gyerekek úgy 5 és 65 év között a legfontosabb feladataink egyikének tartjuk, hogy édesanyánkat, minden ünnepen, a lehető legjobban megörvendeztessük.
Mi hát a teendő? Próbáljuk meg jó előre kinyomozni, hogy minek is örülne édesanyánk. A rákérdezést nem ajánlom, hiszen a válasz már évszázados hagyományokra tekint vissza: semmit drágám, mindenem megvan! Ez pedig ugye tovább nehezíti a feladatot.
Ha már a tél folyamán nem derítettük ki, hogy mit szeretnénk majd május első vasárnapján a szülői házban a kezünkbe szorongatni, ideje, hogy próbára tegyük Agatha Christie módszereit.
Nézzünk szét a kertben, milyen virág mutatna jól az ágyásokban. Vizsgáljuk át a könyvtárát, ha fejből nem tudjuk, hogy melyik kötetek vannak meg és melyek hiányoznak kedvenc írójától. Nézzük meg, melyek azok a filmek, amelyeket bekarikáz a tévéműsorban és vegyük meg valamelyiket DVD-én.
Kutassuk át a szobáját, hátha egy eldobott sztaniolpapír árulkodik majd arról, hogy mi a kedvenc csokoládéja – persze, csak akkor kutassunk, ha ezt sem tudjuk. Ha pedig végképp csődöt mondunk, keressük fel a barátnőjét és kérdezzük meg mit szokott nézegetni a kirakatban, ha a belvárosban sétálnak.
De egyre készüljünk fel lelkileg már a kezdet kezdetén: a végére úgyis kiderül, a mi édesanyánk a legjobban nekünk és a családnak örül. Így a nyomozás végre megtalálhatjuk azt a közös pontot, ami mindnyájunkat összeköt, ami mindnyájunknak egyet jelent: a felhőtlen, édes örömet és együttlétet.
És valljuk be, ez így is van jól! Hiszen generációról-generációra öröklődik az a közös jellemző, hogy az édesanyák végtelenül jók és önzetlenek.
