Bár nem beszéltünk össze, mégis mindketten fél órával hamarabb érkezünk az interjú helyszínére. Zizinek tüdőgyulladása van, de fegyelmezetten szürcsöli a meleg tejeskávéját, és állítja, hogy a két nap múlva esedékes fellépésen már táncolni fog, ha törik, ha szakad.
– Mindig ilyen szigorú vagy önmagadhoz?
– Egy éve, amióta véget ért a „jeges műsor”, nem sok pihenőm volt. Azt szoktam mondani, hogy a jég után jött a lavina. Talán az év eleje volt nyugisabb, de egyébként folyamatosan dolgoztam. Most az egyik plázában lépünk fel hetente háromszor, erre sokat készültünk. Miközben próbáltunk, táncórákat is tartottam, este pedig szórakozni jártam. A legjobb üzletek ugyanis bulizás közben köttetnek.
– Ha már az üzletnél tartunk, mi a helyzet a régóta emlegetett tánciskoláddal?
– A koncepció már a fejemben van, és nagyon jó lenne egy olyan helyszínt találni, ahová szívesen térnek be az emberek. Szeretném, ha minden korosztály és minden műfaj helyet kapna benne, és a különböző stílusok legjobb képviselői tanítanának.
– Míg a Megatánc többi szereplőjéről nem sokat hallani, a te nevedet egy ország megtanulta. Szerinted miért?
– Alig futott le az utolsó adás, a „jeges műsor” próbáin találtam magam. Ennek a produkciónak is nagy szerepe van abban, hogy a köztudatban maradtam. Persze szelektálom, hogy mit vállalok el. Nem célom kifolyni a bulvárújságokból…
– Pedig néhány hete még minden lap a szerelmi életedről cikkezett…
– Most valóban a magánéletem, vagyis Tamás (Margl Tamás élsportoló – a szerk.) a legfontosabb. A huszonkilencedik születésnapomra kaptam tőle egy kölyökkutyát – shar-pei, és a Gréti névre hallgat –, aki akkor a legboldogabb, ha mindketten vele vagyunk. Törekszünk is persze erre. Egyébként szerencsém van velük, mindketten ritka jó természetűek.
– Miért, te talán nem vagy az?
– Én inkább olyan tűzrőlpattant menyecske típus vagyok. Nem mindig könnyű velem, nem mindig rakok féket a nyelvemre.
– Rólad mindig is az sugárzott, hogy a tánc az életed…
– Már gyerekkoromban sem volt kérdéses, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Tizennégy éves koromig művészi tornáztam, tizennégy évesen felvételiztem a Pécsi Baletthoz. Művészeti iskolába jártam, ahol napi öt órát foglalkoztunk mozgással. Ezután tévés produkciókban dolgoztam, szerencsére folyamatosan foglalkoztattak. Hat év után kezdett az egész monotonná válni, ezért kimentünk Londonba válogatásokra. Így kerültem Mallorcára, ahol az éjszakában dolgoztam. Elég fárasztó volt, és a tengerre meg a diszkóra is hamar rá lehet unni. Ráadásul az állandó éjszakázás öregít is. Viszont fényűzően meg lehetett élni belőle. Aztán jött a telefon anyukámtól…
– Aki benevezett téged a Megatáncba…
– Így van. Hazajöttem a castingra, de utána még vissza kellett repülnöm, mert vártak a kinti fellépések. Eleinte nehéz volt eldöntenem, hogy alá akarom-e vetni magamat ennek a megmérettetésnek, hiszen akkor már huszonhét éves voltam, míg a többiek jóval fiatalabbak. De ugyanakkor ez motivált is. No és persze egyfajta misszióként fogtam fel a versenyt, hiszen a műsorral magát a táncot is népszerűsíthettük.
– Mi mindent jelent neked a tánc?
– A táncból merítek erőt. Minél többet táncolok, annál energikusabbnak érzem magam – testi és lelki értelemben egyaránt. Ez egy örökké tartó tanulás, egy táncosnak mindig képeznie kell magát a továbbfejlődéshez. Ugyanakkor, ha holnap azt mondanák, hagyjam abba, nem bánnám, és nem érezném úgy, hogy bármiről lemaradtam. Szép volt, és mindent megkaptam a tánckarriertől, amire vágytam. Fegyelemre, kitartásra tanított.
– Ha nem táncolsz, milyen sportnak hódolsz szívesen?
– Szeretek kocogni a Margitszigeten. Ha kijutok, rögtön két kört is lefutok. Ilyenkor csak úgy elvagyok a gondolataimmal. Szeretek jet-skizni is, és tavaly a műrepülést is kipróbáltam, bár ezt kevésbé élveztem, mert féltem közben. Ezenkívül nagyon szeretnék megtanulni motorozni.
Az interjú folytatását a Wellness magazin májusi számában olvashatod el.
